Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-09-10 / 25. szám

396 Néhány diadalkapu s két ima csarnok még jó állapotban valának, ezenkívül egy 4 öl magas síremléket is találtunk, melly tökéletesen ép volt, csak két kö hiányzott belőle. Az oszlopok s faragványok még semmit sem szenvedtek. Monjolles szívességből jegyzőkönyvembe rajzolá e síremléket, mellyet még keresztyén szem nem látott s melly épen nem hasonlított Sifax sírjához, mit Shot-1Djoendeleiben láttam. Ez utóbbi óriási nagysága miatt csodálatra méltó ugyan, de inkább mór jellegű s azt tanúsítja, liogy Numidia királyai Sifax, Massinissa és Jugurtha, az ö koruknak hatalmas fejedelmei valának s a Cartbágó és Róma közötti háborúkban bizonyára nagy nyomatékkal bírtak. Négy órai lovaglás után egy második városra akadtunk, melly minthogy az északi szeleknek van kitéve, az előbbinél már többet szenvedett. Ennek egy négyszögletes 4—5 ölnyi mély, a sziklába vájt vizfogója is van , melly az erdőben állván, még nincs a homok alá temetve s igen jó vizet tartalmaz. Egy óra múlva elértük Gebah kaidnak duarját, hol kis karavánunk többi tagjaival ismét találkozánk, kik nagy számú apró vaddal voltak ellátva. Letelepedvén czélba lőttünk kövekre s ez alkalommal azon bámultam leginkább, milly roszúl lőnek az arabok valamennyien: barátom fegyvere aczélhegyü golyókra volt töltve, mellyekkel 100 lépésnyiről főnyi nagysága fövenyköveket mindannyiszor darabokba lőtt, min az arabok nagyon csodálkoztak, meit ők e távolból 2—3 ölDyire is félre lőttek s lövéseik 6 láb hosszúságú, kerék góczú túnisi puskáikból még roszabbak valának. Következő napra a Berberség vad juhaira (ovis tragelapbos; arabul : fschtall) nagy vadászatot tervezéuk s miután bajtókat is rendeltünk volna, megfontolva tanácskozónk a felett: váljon minemű vadat bajtassunk. Magam Gebab kaidotbiztattam , hogy jöne velünk a Djebel-siabidra vadászni s miutáu Breuner neki tűzben aranyozott ezüst burnótszelenczét adott ajándékba, vallásos kétségei azonnal eloszlottak s a szent bégyeni vadászatot csakugyan megengedé. Annyi reményem még soha sem volt mint most; hajtó és vadász jött, a hány csak kellett; ezenkívül az előbbiek között kedv és jó akarat uralkodott, mi náluk igen nagy ritkaság s mint a kaidnak alattvalói neki természetesen engedelmeskedtek; ő pedig közöttünk vala. Miután hajtóinkat jókor felállítottuk, Pelissier, Breuner, ennek vadásza s én állásainkra menénk; Gebah semmi áron sem akart velünk jőni s a 18 spahisból álló kíséretünknél a begy lábján maradott, mondván, liogy szerencsétlenség minden esetre fog történni s ő mint igaz hitű mohamedán, egy olly „marabut"-nak mint Si-abid, ki még ezenkívül az ő törzséből származott, nem akarja átkát magára vonni. Magunk egy hegygerinczen állottunk, a bajtóknak pedig meg volt mondva : hogy alább, egy órányi távolban kezdjék a hajtást; nem sokára hallottuk is az első hajtólövést, ezután egy negyed órára kíséretünknek egész seregtüzét, 5 perez múlva ismét egyet s így már azt kezdtük hinni, hogy talán valaki őket megtámadta. Reám e hajtás alatt egy arabiai aníilope bak jött, melly az átelleni magaslaton megállván, lefelé menekült, mi megfoghatlan volt előttem, jó szelünk levén azonban s miután szomszédomat Pelissiert — ki állását elhagyva szabadon