Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-07-30 / 21. szám

339 kon hallgatják a legvalóságosabb vadászkaland előadását is, hogy az egészből egy szót sem fognak elhinni. Udvariasan, sőt örömmel hallgatják az elbeszélést, hiszen ez olly mulatságos ; de azért eltorlaszolják magukat az előítéletbe s azon félelembe, hogy könnyenhivök gyanánt rászedetnek — végül pedig tetszésüket ama kis mondattal nyilvánítják, hogy : se non e vero, e ben trovato. A vadászok s kivált az öreg vadászok hallgatóságánál ellenkező az eset: mert az, ki sokat vadászott, annyi rendkívüli dolgot tapasztalt, hogy már semmi sem lepi meg őt. Részemről—Írja C. de Belle ga r d e a „Journal des Chasseurs" egy utóbbi füzetében — én vadászügyekben a kísérteteken kiviil mindent hiszek, mert tapasztalásból tudom, hogy valóságos lett dolgok gyakran nem b i r n a k valószínűség gel. Hasonló esetek a következők : Forró septemberi napon egy barátom és egy vadőr társaságában (ime mily őszinte vagyok) szirtes kopár helyen vadásztam veres foglyokra. Több órai fáradalmas mászkálás után egy vöigykatlanba értünk, melly körül meddő vagy aszott íenyészetű dombok emelkedtek. A vadőr biztosított, hogy itt nagy falkára fogunk akadni, melly rendesen itt tanyáz. Azonban hasztalan kerestettük be az egész völgyet, fogolynak híre sincs. Végre beleunván a sikertelen fáradságba, pihenni egy vadkörtefa felé indultunk; ez volt az egyetlen az egész környéken , mellynek lombja a nap izzó heve ellen árnyat nyújthatott. „Azok a foglyok bizonnyal kivándoroltak, szóltam a vadorhoz, — tán attól tartottak, hogy itt elevenen megsülnek." „Messze nem mehettek s én még most is azt hiszem hogy " A vadőr szavait szárnycsörrenés szakitá félbe; a fogolyfalka a körtefa ágai közül rebbent fel. Hőséget, szomjat, fáradságot, mindent feledve, a falka után indúltunk, mellyböl néhányát el is ejténk. A szétriadt foglyok egyikét egy kis domb tetejére bocsátkozni láttam — se pontra mutatva inték oda közelebb lévő barátomnak. Vizslája szépen állotta a foglyot, ez felrepült, de a lövésre nem esett le rögtön, hanem bámulatos magasba emelkedett fel s aztán függőlegesen zuhant le - százötven lépésnyire a helytől , hol a lövést kapta. Ebben nincs semmi meglepő, hasonló már másokkal is történt: az volt azonban a furcsa, hogy a pillanatban , midőn a főidre pottyant, alóla egy nyúl ugrott fel, mellynek épen fekvésébe esett. Más alkalommal fajdokra vadásztunk s egy falkát rebbentettünk szét, mellyböl én már hármat lőttem le. Egy tisztáson, hol lövésre gyönyörű tér nyílt, vizslám állni kezd s én nem kétlem, hogy fajd van előtte. A szerencse eddig jól szolgált nekem : először egy vén kakast, aztán két fiatal jérczét kaptam le egymás után; társaim ellenben még semmihez sem juthattak s azért hogy ők is részesüljenek a szerencsében, intettem nekik; ők azonban ahelyett, hogy bátran lőhetés végett egy oldalt nyíltan hagynának, vizslámat minden oldalról körülvették. A fajd végre fölkel és — mint ezt előre láttam, senki sem lőhet reá; azonban a vadászok egyikéhez olly közel száll, hogy ez fegyvere csövével utána vág, leüti s vizslája megfogja a fajdot, mielőtt az ütésokozta kábultságból magához jöhetne. Pár évvel később ugyanazon erdőben vadásztam egy öreg barátommal, kinek társaságát nagyra becsültem azon rendkívüli ismeretekért, mellyekkél ő a vadak