Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-07-30 / 21. szám

334 patkolástanában javasolja, mindig egy, a mennyire lehetett tovzomborz, haragosképti embert állítottam egyenesen aló szemei elé, ki mutató újját fenyegetőleg felemelve, dorgáló állásba helyezte magát.Erre a ló figyelmessé lett s az előtte álló bramarbast bámulva, le sem vette róla szemeit, míg magam ez alatt csendesen, ne hogy észre vegye, a kötőféket leoldoztam, a kezeimben levő szét csatolt kantárt darabonkint fejére rakva ismét összecsatoltam , azután a zabolát , melly szintén ki volt véve tartószijából, nem elölről hanem oldalvást s a száj azon helyén , hol a fogak hiányzanak dugván be, csak úgy erösitém meg ismét a szijakkoz s kapcsolám karikáiba a kantárszárakat, ésmegvallom, bogy e felkantározási modorom többnyire sikeres volt s nem akarok épen dicsekedni, de örömmel mondom mindenesetre, liogy utánzókra is talált. Ha a ló a zabola beadásánál fogait összeszorítja , sokan megütik száját s erőszakosan fogait szétszoritván, akarják azt neki beadni; mi annál károsabb s eszélytelenebb eljárás, mert igy a ló még inkább fog a zabolától félni, de mi több, jó emlékező tehetségénélfogva az első kantározásnál rajta elkövetett méltatlanságok mindig előtte levén , soha azt jó kedvvel be nem vecndi, hanem mindig vonakodni fog ellene; melly vonakodás azután milly mód nélkül kellemetlen,az tudja leginkább, ki valódi lókedvelő levén, lovait neui bizza mindig szolgáira, hanem azokkal, legyen vonzódásból, legyen szakérdekből, vagy csupán időtöltésből maga is szeret foglalkozni. Illy lovak körül türelemmel kell eljárni s előbb szájukat az ujjakkal megnyitván, a zabolát gyorsan és ügyesen, a nélkül hogy az erővel a fogukhoz ütődnék, mi a lóra nézve mód nélkül kellemetlen érzést szül, becsúsztatni. Egy kapitányról, ki még a régi jó időkben katonáskodott, hallottam : hogy az minden, a zabola felvételére lovát erőszakkal kényszerítő legényt irgalom nélkül a rendes adaggal (akkor 25, a mostani czivilizált világban 20) megcsapatott, miért is az ö századában ettől természetesen mindenki óvakodott. Mikor azután az 1809-diki háborúban több más lovasszázaddal tábort ütvén, éjjel a francziák őket nagyon is váratlanul megrohanták, ö századával az ellenséget elriasztotta, még mielőtt a vele levő vasasok lovaikat felkantározhatták volna. Az első nyergelés, ép úgy mint az első kantározás, a lóidomításnak fontos tényezői; mert a ló ezeket többnyire csak ellenszegüléssel tűri, ha pedig öt eszélytelenül kényszernek vetik alá, akkor mindjárt idomításának első napjaiban kellemetlenségekreakadván: nem csak kedvét veszti, de habozóvá, szelessé, sőt azonnal makacscsá is lesz. Valamint az embernek késő kori hibái is néha az első nevelés gyarlóságából, úgy a lónak rosz tulajdonai is nem ritkán az első hiányos nyergelésböl és kantározásból erednek. Mikor a szilaj lovat először nyergeljük, akkor nem jó azt állásában, vagy csak az istállóban is hagyni, hanem valamelly szabad helyre kell vezettetni, hol sem a lovász, ki megnyergeli, nincs a megrugásnak kitéve, minthogy könnyebben félre ugorhat, sem a ló annak, bogy a kötőféket eltépvén az állásban vagy az istállóban önmagát is megsértse, más lovakban vagy szerszámokban is kárt tegyen s ha elszabadul is, csakhamar kézre kerülend. Midőn a ló a cserjét s hevedert már eltűri, tétessék reá óvatosan és lassan a nyereg, eleinte a terhelő