Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-07-20 / 20. szám

323 mellette mennénk el — legalább 300 darabbél álló grouse-falka rebbent fel s nem messze ismét leereszkedett, azonban olly óvatosan hogy a kellő lőtávolt soha sem várta be s így félnapi utánjárás mellett sem ejthettem el egynél többet közűlök. Délután egy bokros patak széléről egy fészekalj fogoly kelt fel s egy dombocska csepőtés oldalába szállt. György és Tom két oldalról kerülvén meg őket, párszor lőttek is reájuk, de egyet sem ejtettek el. Látván hova telepedtek le újra, feléjük mentem Chance kutyámmal s ez most gyönyörűen viselte magát. Szimat igen rosz vagy épen semmi sem volt, a rejt száraz és porlepett, a nap forrón sütött s a vizsla — mielőtt sejthette volna a falka közeilétét, közel szaladt, de mihelyt a két előllevő felrebbent, azonnal aföldhőz lapúlt. A két fogoly nem tudva Chance mi létét, egy ágra repült fel s kiváncsian tekintgetett le reá. Én lőtávolba kerülvén, két egymásutáni lövéssel lekaptam a két madarat, melly Chancenek csaknem fejére esett le; az okos állat azonban tudván hogy még az egész falka ott rejlik, még ekkor sem moeczant meg. A fészekalj nem sokára fel is kelt sén ebből még kettőt ejtettem el.—Estefelé egy szép patak mellett, a Missouri partján fekvő Achinson várostól két mértföldnyire ütöttünk tanyát. Következő nap reggelén szándékom volt előre ügetni, jókor St. Josephbe érni sottszállást készíteni: azonban egy igen kellemes sport közbenjötte miatt e tervemtől eltértem. Napkölte előtt indulván, félnyolczkor már Achinsonban valánk s ittátkeltünk aMissourin,mellynek partján utunk vonala gyönyörű vadregényes őserdőn át vezetett. Az út egy helyen hirtelen csavarodván, egyszerre nagy tó terült el szemeink előtts mi ennek épen sekélyes, mocsaras oldalára bukkantunk ki.'Egy pillanat az ingoványra s mindnyájan egyhangulagkiáltók: „Véghetlen sokasága a szárnyasoknak!" következő perczben ki volt adva Canterallnak a parancs, hogy megálljunk s tanyát üssünk. Serétes Mantonfegyveremmel a partra mentem s néhány vadkacsa közül a gácsért lőttem ki, mellyet Brutus kihozott — lövésemre pedig a tó fölé egy sápitó, hápogó, fütyülő, jajgató, roppant madárfelbő emelkedett. Vad lúd, kacsa, lile, szalonka, gém, szárcsa, guvat, mind egy bonyolódott csomóban kóválygott összevissza s én szekeremhez mentem vissza, hogy még egy serétes puskát s több lőkészletet hozzak. Ellátván magam ezekkel, Brutus hü hozárebemmel a tó partján mentem fel egy fáig, mellynek hármas törzse jó rejteket nyújtott, míg gyökerei a víz alatti talajba nyúltak le. A szárnyasok kisebb nagyobb foltokban, vagy páronként még mindig keringettek a légben s egy sikertelen hosszú lövésem néhány vadlúdra, ismét újra felriasztá őket, azonban öt más lövéssel néhány közönséges s egy krikruczát kaptam le. Ezután egy hangos füttyre György jött hozzám, ki a lőtt szárnyasokat magával vitte s Tom-ot a tónak velem szemközti partjára rendelte olly czélból, hogy ott a vadat felzavarja, lőjje le a minek szerét teheti s ezt egész nap folytassa. Györgynek pedig meghagytam, hogy közelemben tartózkodjék s füttyömre jöjjön elé a zsákmányt elvinni. Mindezt eként rendezvén el, az őserdőn át messzire mentem fel a tó partján , a szárnyasok ezalatt számtalan ezernyi csapatokba gyülekeztek. A tó szemléje hamar meggyőzött arról, hogy ennek területe sokkal nagyobb, mint sem így a partról sokat lőhetnék. E tó hossza legalább két, szélessége pedig