Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-07-10 / 19. szám

309 és tisztán lépni tanítsa. Mindazon fogások és cselek, mellyekkel az úgynevezett lócsiszárok élnek, liogy holmi dikhenczeket jó lovakként mutassanak be, elkerülendők; mert ezek nemcsak az eladó jó nevét rontják, de őt még számtalan kellemetlenségbe is hozhatják. Ha a lótenyésztő eladásra kiszemelt lovait szakértő vevőknek mutatja, vezettesse azokat minden hám, nyereg vagy cserje nélkül csikókantáron eléjük s állíttasson meg minden lovat addig, míg a vevő minden egyes részének minőségéről meggyőződbetett; azután vezettesse lépésben és ügetve, vagy ültessen reá valamelly biztos egyént, ki azt mérsékelt jármódokban lovagolja. Az eladó soha se mondjon több dicsérelest lováról, csak a mennyit joggal mondhatni vél; mutassa ki hogy lovának valódi értéke előtte nem ismeretlen s mindig inkább tekintse kereskedelembe hozott lovainak jó birét, a pillanatnyi haszonnál. A kivánt árt soha se tartsa módnéikül magasra, nehogy igen sokat kellvén engednie, a túlbecsülés gyanújába jusson; végre, mint már felül említém, kerüljön minden cselt, minők az ostorsubiatás, tapsolás, kiabálás, a lovak kajkászása, hogy a sebesen egymást követő mozdulatok által a netán létező hiányok vagy hibák, észreveketlenek legyenek: mert az eféléket a szakértők igen hamar átlátják, mig azok az eladót, járatlanok szemeiben lócsiszárrá alacsonyítják. Főkellék bogy a lótenyésztő lovait mindig jó birben iparkodjék tartani, mert ez csalogatja leginkább a vevőket s emeli a lovaknak értékét. A lovak észszerű felnevelésén alapul azoknak használhatósága, ereje, kitartása, melly tulajdonokat bárki is jobban fizeti, mint a kellemes de különben hazug külsőt. Egyszerű, a természetnek megfelelő etetés és bánás, sokkal nagyobb előnyére van a fiatal lónak, mint a természetellenes, ellágyitó, mesterkélt velebánás, melly, ha a külszint elő is mozdítja , többnyire még a tökéletesen egészséges lovat is elgyengíti. Végül még csak azt jegyzem meg: bogy a lótenyésztésnek főkellékei szakértőség, helyes gyakorlati tapintat, némileg szerencse is (melly azonban az előbbi két tulajdonnal többnyire együtt jár) és az eladásnáli lelkiismeretesség ; mert a ki ezeknek hijával van, ép úgy önmagának, mint az átalános lótenyésztésnek kárára és szégyenére válik. P. D. Sport-egyveleg*. — A boldogúlt János főherczeg kitűnő lövész volt s kurta vontcsövű fegyverével ritkán hibázott. Egy ízben azismeretes Gerstäcker, hozzá, Gasteinba, zergevadászatra levén hivatalos, jeles kétcsövű fegyvert hozott magával. A főherczeg kérdé tőle, mért használ kétcsövüt. „Néha—mond Gerstäcker — ha az első csövei hibáztam, a második jó szolgálatot tesz." — „Ép itt van a bibi, feleié a főherczeg — mert az, ki csak egy golyóval rendelkezik, vigyázva és ovatosan lö. Ön második csövére bizakodik s ezért néha az első lövést elhamarkodja."—„Igen, folytatá Gerstäcker, de feltéve hogy jobbra balra egy-egy zergét ejthetnék el?" — „Ez már egészen luxus volna; viszonzá János főherczeg; mert ki a kiszemelt zergét