Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-07-10 / 19. szám

302 részel : valóban költői látvány, mellynek tapasztalását sokra becstilöm. A magány, a vad megjelenése és kidomborodása a végtelen sikon s annak tudata, hogy itt az élet csupán az ügyes lovaglástél s a fegyver pontos használatától függ: — mindez olly rendkívül hevélyessé teszi a vadász helyzetét, hogy annak leírására szavak hiányzanak. Mr Bayardnak egy ízben következő kalandja volt egy bölénnyel, mellyböl kitűnik , milly gyorsan és váratlanul képes e vad, gyors futása egyenes irányából hirtelen a vadásznak fordulni. Nevezett barátom egy gulyabeli bölényt megsebezvén , ez sebes futtában olly rögtön fordúlt neki (mit izmos lábainak rövidségénél fogva tehetett), hogy Bayard jól idomított lova — az őt fenyegető öklelés elkerülése végett szintén fordulni lön kénytelen, az éles szögletü fordulón azonban elcsúzott s oldalt lezuhanf Bayard sokkal jobb lovas, hogy sem a kantárt elbocsátotta volna — de mire ló és lovasa talpra ugrott, a bölény már nyakukon volt s a nyeregbe pattanni nem maradt idő. Bayard ekkor ama hideg határozottsággal, melly a katonát, gentlemant és vadászt olly szépen jellemzi, lovát szabadou bocsátá s revolverének egyetlen töltött csövével maga állott szembe a neki d'ühült bölénnyel. Az elbocsátott ló menekülve vágtatott tova a síkon, egyedül hagyva a bozontos ellenséggel mozdulatlanul szemközt álló gazdáját. A roppant bika és Bayard néhány pillanatig pár ölnyire egymástól állottak ; Bayard szemét és revolverét az iszonyú állatra szögezve, ez pedig az elvágtató paripa után meredve. Borzasztó volt e szünet; Bayard szoborként mereven állott, mig végre nagy örömére —a véle nem törődő s egész figyelmével csak a futó lovat kisérö bika egyszerre megfordult és a távolban látszó gulyája felé elügetett; Bayardnak pedig volt esze, hogy öt e szándékában további háborgatással ne zavarja. Tapasztalatból merített ama régibb hitemet, hogy az állatok gondolkozási tehetsége — az egértől az elefántig kevés kivétellel — az alkat nagyságával növekedik s minél nagyobb az agyvelő, annál kifejlettebb az összehasonlítási tehetség: e tapasztalásomat utólsó élményem megerősíté. Miudenesetre igen sajátszerű volt az, hogy a nád közt fekvő bölény olly szándékkal bujt oda, miszerint engem meglepve, előnyt n^ eriiessen fölöttem. Iramjának csökkentése valahányszor közeiedém, eltérése a futás vonalából s az, hogy látva utóléretését, patakmedreket iparkodott közém és közéje akadályul helyezni: mindez menekvési számítására mutatott Ilylyenkor mindig gyorsitá futását s midőn látta, hogy ez sem segít többé rajta, akkor megállott s küzdelemre szánva el magát, vad dühhel tekinte reám; de miután többször visszakergetett s azt kezdé hinni, hogy nem árthatok neki, tekintete egészen megváltozott s én soha sem fogom elfeledni szemeinek többé nem dühös kifejezését, a mint tőlem megvetőleg elfordulva, emelt fővel s vágyva nézett a távoli dombhullámzatok felé, mellyek mögé gulyája tűnt el. Ekkor, ha saját érzelmeimet s nem azt tekintettem volna, mit hajlandók mondani roszakaróim e vadászat eredményéről : a derék állatot örömest tova bocsátottam volna; így azonban a kalandnak a bölény elestével kellett végződnie. A nyugati prairiekbe távolabb batolnom több oknál fogva nem volt tanácsos s ezen okok legfontosbika a pénz volt, mit eddig is már a számításon jóval felül