Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-06-30 / 18. szám

294 erőlködés , mellyel léhlzetét elfojtani igyekszik, közönként lég utáni hirtelen kapkodást okoz, mellyet nem gátolhat meg , míg ismét szabad léhlzethez nem jut. Ha a madár tovább lábal, ő ovatosan és gondosan kúszik utána, nehogy idö előtt fel rebbentse. De nagy is aztán gyönyörűsége, ba iparkodását siker jutalmazza s ö a lelőtt madarat gazdájának viheti. — Megmarad-e a szimat a víz felszínén ? e kérdést sokszor tették már fel a sportsmanek, kik tapasztalták, milly készséggel mennek át a kopók a vizén vad után. Sokan azt felelik, nem, a víz nem tartja a szimatot; e készség a kópékban nem egyéb az ösztön rohamánál. Ezen ösztönszerű rohamnak nagy bámulója lévén, örömest hittem a fönebbi állításban, írja egy angol vadász, — május elején azonban a franczia császár falkájával a rambouilleti erdőben vadászván , a következőket tapasztaltam. Az erdőbeli nagy tavak egyikénél — a közelgő hajtás neszére figyelve álltam s láttam mint ugrik a szarvas (egy derék agancsár) a tóba s mint vágtat parthosszant gázolva a tiz— húsz ujjnyi mélységű vízben , eként baladva a tó egész hosszában (mintegy fél ang. mértföldnyire) míg nem egy töltéshez ért, melly a tavat egy másik még hosszabbtól választá el; itt kijött a vízből, először az erdőbe s aztán a felső tóba ment, hol szintén parthosszant vágtatott a sekély vízben mintegy negyed mértföldnyire s ekkor elhagyván a vizet az erdőbe ment. Azért irom le részletesen a szarvas futását, hogy jobban legyen érthető a meglepő eredmény, melly ama meggyőződésre vitt, bogy a víz felszíne megtartja a szimatot. Tíz percczel később, miután a szarvas kijött a tóból, három kopó jött nyomán a partig s ott nem habozva, le- vagy felfelé menjenek-e, beugrottak a vízbe, ugyanott fordultak meg s ugyanazon a vonalon mentek parthosszant, mellyen imént a szarvas s leszegzett orral szimatoltak, mint hűlt szimaton szoktak, nem csaholva, de olly sebesen hajtva, a mint csak a vízben futhattak. Igy mentek egész a pontig, hol a szarvas a tavat elhagyta; itt a parton csaholni kezdtek s élénken hajtottak a felső tóig, bol ismét bementek a vízbe, míg nem oda értek, hol a szarvas utoljára jött ki. Az rgész idö alatt egyetlen biztató szó nem vezényelte őket a partról s még is nem kétkedve biztosan mentek mélyebb és sekélyebb vízen át, mindenütt a szarvas futásának vonalán. — Én miodezt a tó' túlpartjáról néztem s meggyőződtem, liogy a víz felszíne szímattartó. — Az angol Jockey Club elhatározta, hogy ha valamelly ló nevét megváltoztatják, egy évig minden nevezésnél be kell jelenteni a lónak régi és új nevét; sha Lmét változnék a név, valamennyi név bejelentendő, különben a nevezés érvénytelen. — Lord Redesdale, ki inkább a vadászati-mint a versenysport kedvelője, pár bó előtt a felső háznál azt hozta indítványba, hogy a jövő év elejétől kezdve bét stone legyen a legkisebb versenylovaglási teher. Indítványát azzal indokolta, hogy az angol tenyészanyagban tapasztalt hanyatlás leginkább akis terhekkel való versenyzésnek tulajdonítható s liogy a kis terhek megszüntetése a két éves lovak versenyzésének véget vetne. Ezen indítvány ellen és mellett nem csak a sport- hanem a napi lapok is tömérdeket írtak össze s a „Times" e kérdésről több vezérczikket hozott. A Jockey Club kissé neheztelte, hogy a törvényhozás a lovaregyleti