Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-06-30 / 18. szám

290 Az aseotl lóversenyek. (Júnins 5. 6. 7. 8.) „Epsom gyepét a Derby- és az Oaksnap, Ascotot pedig az Ascot-Stakes és az aranyserleg versenyein kivül az teszi végtelen érdekessé, hogy a Gold Cup napján az angol népnek mindig egy hő vágya teljesül s ez az: hogy szeretett fejedelmét a nemzeti mulatságra megjelenni s abban élénk részt venni látja. Az idén is mind­amellett, hogy az ég megnyílt csatornáiból szakadva ömlött a zápor, eljött a Felség az őt óhajtva váró hü alattvalók körébe, kiknek tömege egetrázó éljenzéssel fogadta a népe vágyainak megfelelő koronás főt — s az idegen, ki az alkotmányos nemzet­és fejedelme közötti szívélyes viszony ezen összefolyásának tanúja volt, szivét érzé elszorúlni a kölcsönös szeretet c riadó nyilvánításán. A kir. udvar tizenegy hintón érkezett meg, mellyek közül hatnak négy pej, ötnek pedig négy szürke volt fogata. Az első hintóban királyné ö Felsége, Cambridge herczegnő, Flanders gróf és hes­siai Lajos berezeg, a másodikban Alice herczegnő, Cambridge Mary herczegnő, a királyi férj és Wales herczeg a trónörökös ült, kiért egy „one cheer more" harso­gott. A többi biutókban más berezegek és kerczegnők, lordok, ladyk, miniszterek és diplomaták — köztük a porosz követ s lord és lady Palmerston — foglaltak he­lyet. Itt volt ezenkívül Anglia egész aristocratiája és szépsége s a rosz idő daczára roppant néptömeg. A versenyek rendkívüli élénkséggel folytak le; soha Ascot gye­pén ennyi ló még nem jelent meg s az első nap nem kevesebb mint 117 indúlt. A sajtó útjáni közlés olly gyors levén, hogy mire ön e soraimat veszi, a versenyek részleteit már a „Bell's Life"-ban vagy a „Fieldben" fogja olvashatni, miért is fe­leslegesnek tartanám a szakavatottabb toll jelentését megelőzni akarni, csupán azt jegyzem még meg, hogy Tom King hágó ménnek két olly jeles kétéves csikaja (mindkettő b. Rotschildé) jelent meg s olly derekasan nyerte az egyik a „Queen's Stand Platet" 16 versenytárs ellen s következő nap a „Fern Hill Stakest", a másik pedig a 100 sov. tiszteletdíjat 22 versenyző ellen : hogy Tom King rögtön az első rendű hágó mének sorába lépett. Batthyány grófnak két lova nyert két kandicapot, Neoptolemus ap. Pyrrhus the First és Suburban ap. Stockwell. Rupeet, melly az Oaksban negyedik s a Gold Cupra nevezve volt, e verseny előtt egy órával vette meg Lord Stamford Hamilton úrtól s szerencsés vételt tett, mert Rupee egy órával később az ascoti legjelentékenyebb versenyt az aranyserleget nyerte meg, megver­vén az Oaks győztesét Butterflyt s e két kancza közötti küzdést a West Australian és Kingston közötti verseny óta a legnevezetesebbnek tartják." E sorokat egy az ascoti gyepen jelen volt barátunk szívességének köszönjük s hozzájuk még a „Field" után a három jelentékenyebb verseny részleteit adjuk. The Ascot Stakes tét 25 sov. bánat 15 s. kora bejelentéssel 5 sov., az összeg 200 sov. díjjal együtt az első lóé, a másodiké 50 sov. a harmadik tételét menti; 2b mföld ; 63 aláiró. Lord Strathmore 4e p. in. M u r a v i e f f ap. Pyrrhus the First, 8 st. 5 f. Aldcroft . 1 Mr Payne 3e. p. m. Voltigeurtől 5 st. 7 f. Parsons 2 Mr Lambert Clydesdale 8 st. 12 f. Goater 3

Next

/
Thumbnails
Contents