Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-06-20 / 17. szám

273 kéket szoktak fogni; sem pitvaruk sem kéményük nincs s bútorféléből is legfelebb egy ágyat s asztalt, ezeket is a legkezdetlegesebb alakban találhatni bennük. Öltözetük átalán vászon, mit az ottan bőven s jó minőségben termő kenderből önmaguk készítenek s miből még bundát is viselnek, úgy t. i., hogy a vászon felöltőbe júhnak vagy kecskének bőrét varrják bélésül. Eledelük, ha van pénzük húsra, — mi azonban nagy ritkaság (levén ott a közkedvességü pálinka és mét nagy népszerűségben) még annyira mennyire megjárja, de ha az nincs, akkor az embernek szeme szája eláll annak látásán, mit képes egy illy gural a legjobb étvágygyal elkölteni. Magamnak vala alkalmam látni julius hóban, midőn e nép legszegényebb, minthogy a múlt évi termés már elkelt, az idei pedig még nem gyümölcsözött, magamnak mondom volt alkalmam az országút mellett egy családot látni, melly déltájban munkájával felhagyván, egy nagy tállal főtt füvet és paréjt ebédelt fel a nélkül : hogy csak egy falat kenyere is lett volna melléje ; melly utóbbit átalán Gallicziában a pórnépnél soha sem láttam ; mert itt e helyett fahéj és zabliszt keverékéből készült lepény félét esznek. A minő szegény azonban a pórnép , ép olly gazdagok, fényűzők, vendégszeretők és büszkék a „slachcic"-ok (nemesek) s náluk még egy árnyalata a hűbéri rendszernek fenmaradván : sokban emlékeztetnek a lovagkori időkre ; nem igen szeretnek másként mint hazai nyelvükön vagy francziáúl társalogni, miért is az előbbiben akkor még nem levén eléggé jártas, mindig francziáúl beszéltem velük, úgyszintén hölgyeikkel is, kikről azonban egy betűt sem irok, mert szép szemű oláh lánykáimért eléggé meglakoltam. Gallicziában ép úgy a főurak mint a kisebb nemesek , polgárok, mesteremberek egykiut nagy kedvelői a vadászatnak s majd mind jeles lővadászok annyira: hogy éltemben a legjobb lövéseket náluk láttam, a leghevesebb vadászszenvedélyt náluk tapasztaltam. Még a lengyel zsidók között is találkozik hellyel közzel egy-egy vadászatkedvelő, kiket azután a többi hitsorsos „schlacht balmachunT'-nak vagy „pkuracz"-nak (rosz katonának vagy uracsnak) csúfol. A parasztok lovai igen kicsinyek, de izmosak, erősek és mód nélkül kitartók; mi mellett még e vidékre nézve megbecsülketlen jó tulajdonuk az : hogy takarmány dolgában nagyon igénytelenek s pedig annyival inkább megbecsülketlen e tulajdonuk , minthogy a gural bőven termő s igen egészséges szénáját, sokkal inkább szereti a zsidó varázsbatalma által pálinkára át alakitva tulajdon becses torkán alászállitani, sem hogy azzal lovának kedveskedjék. Nem hagyhatom itt einlítlenül amaz utálatgerjesztő hajbetegséget, mellyet mi lengyelfürtnek (Weichselzopf) nevezünk s melly ez országban leginkább a Vércse (Vistula, Visnia) mentében nem csak emberekben, de lovakban sőt kutyákban is alálkozik. E nyavalya nem egyéb, mint a hajszálak összecsomózása olly módon: hogy azokat többé szétszedni nem lehetvén, néha csomagos néha vékony hosszas fürtöt képeznek s mig az embernél leginkább a homlok és halántékok körül, addig lovaknál a sörényben, ritkán a farkban támad az illy fürt, melly utóbbiaknál néha olly hosszúra megnő , hogy egész a földig lelóg Levágni e für löket nem lehet, mert akkor mint mondják minden haj-vagy szőrszálból vér jöne ki, mi az illető embernek