Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-06-20 / 17. szám

270 A kapitány éles szemű észlelő volt. Szinte ösztönszerűleg ismerte minden vadásztér jellemét, volt légyen az hangás kopár (Moor), ingovány, lábas erdő, rétmező, tó, ültetvény, sziklás hegység, nyílt tér, szóval bárminő vadászhely — ß ismereteiről soha egyetlen dicsekedő szóval nem emlékezett. Jó szerencsét kivánva társainak különvált tőlük s a vonal szélén járva egy sürti nádast szemelt ki magának, mellynek túlsó felén szél ellen foglalt állást. Először is vizsláját kiildé be a nádrengetegbe, de abban nem rejlett semmi. Várt türelmesen, a futó felhőket nézegette s hallgatta az ingó nád suttogó zenéjét. Idegen azt hitte volna, hogy a kákatábor közepén okvetlen kell szárnyasvadnak lenni; de ő nem várt onnan semmit, tudván hogy az illy hely ritkán nyugodalmas s egyik fele ing és mozog, míg a másik csendesen áll és felváltva — minden látható ok nélkül. Egyetlen kacsa sem mutatkozott. Kex sóvár szemekkel a többi vadász állásai felé tekintgetett. Végtére Arnold felől a távolból egy lövés hangzott; utána egy másik a patak partjáról s egy harmadik az őrnagy csövéből. „Ha jól láttam — szólt Kex — az őrnagy két kacsát kapott le." „Lám ! lám ! — jegyzé meg a kapitány — az őrnagy jól megválasztá állását; hiába, tudja ö bol a vad !" Seaforth meg volt győződve, hogy elővések után a szárnyasok kissé neki vadulnak s ovatosabbak lesznek s meg volt győződve arról is, hogy ha társai az elhagyott csaltó közelébe jutnak, ott kapnak kacsát eleget. Kexnek azonban csak annyit mondott, hogy ezen irányra jól ügyeljen. Nem sokára ismét dördült egy lövés s rögtön reá Kex így szólt : „Egy egész folt kacsa tart erre !" A kapitány mindkét csövének sárkányát felvonta. „Guggolj mellém Kex; ide jönnek a nádasba; csendesen!" A felriasztott kacsák sebesen repültek — de szerencsére alant és lőtávolban. A kapitány nyugodtan, csaknem közönyösen várta be a kellő perczet s ekkor „Paáff! Paáíf!" egymásután a jobb és a bal csőből. „Pompás lövések, sír! — kiáltá a vadőr; — legalább is féltuczat s egyetlen szárnyalt sincs köztük!" Míg Kex és a vizslák a kacsákat szedték össze, az alatt a kapitány az újra töltéssel rég elkészült. A csaltó felől új lövés hallszott, mire mindketten ama táj felé meredtek. „Megint egy folt!" szólt a vadőr. De ezek egyre magasabb és magasabbra emelkedtek. „Nem jönnek lövésre!" felelte a kapitány, anélkül hogy legkisebb kedvetlenséget tanúsítana — s e madarak jobbra magasan elszállottak és eltűntek szemelői. „E foltot vén gácserek vezették — veté oda mellékesen, — e kópék tapasztalt ravasz állatok s nem igen szoktak lőtávolba kerülni. Majd jön még fiatalja is." Azonban sok idő telt el s csak nem jött semmi. Hiában leste a fül a neszt, a szem a fekete pontot a légben Ünnepélyes csend állott be. A kapitány nyugodtan járt fel s alá - nem mint a prédát kereső oroszlány, hanem inkább mint az eseményt váró parancsnok a hajófödélzeíen.