Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-01-20 / 2. szám

18 Vadászrajz. (A szent-margitai puszta Szabolcsban.) Mielőtt e puszta jelenének leírását és helyiségének rajzolását megkisérleném — legyen szabad visszatekinteni a múltak emlékeibe. Illő s méltányos, hogy a hol annyi vadász annyiszor — lehet mondani kimerülésig—mulatott a szárnyas vadak milliói közt, most hála elismerésül e lapok hasábjain oszlopot emeljünk az élvezett szenvedély s elejtett szárnyasok emlékének. Margita eleven képe, tiszta tükre lehet a mulandóságnak s a világ változásának. Látni fogjuk, liogy etér, melly egykor paradicsoma volt a szárnyasoknak: most megfordítva biztos menhelye, tartózkodó tanyája és szaporitó Eldorádója a négylábú állatoknak. Es ha türelme lesz szives olvasómnak vadászrajzomat végigolvasni : hiszem azon meggyőződést nyerendi, hogy széles hazánk a kopófalka működésére illy térrel, hol mind a lovasra a talaj kitűnő, mind vad bőségben van: többel nem dicsekedhetik. A sz.-margitai puszta, az egri káptalan tulajdona, fekszik Polgár, Nánás, Böszörmény, Újváros, Csege s T.-Keszi határai közt; Debreczentől négy, Újvárostól két, Böszörménytől két, Polgártól fél órajárásra. Kiterjedése a véle kapcsolatban lévő pusztákkal 55 — 00 ezer hold, maga pedig a Margita teszen 37—38 ezer holdat. Északról és nyugatról a Tisza folyama képezi határait, honnan ezelőtt hőségben kapta árjait, melly ár évenkint annyiszor, a mennyiszer kiöntött, 28—30 holdat elborított. Ezen árvizek által képződtek a lenebb eső helyeken a roppant kiterjedésű tavak ; közülök csak egyet említek meg, a Bágyot, melly maga — most már kiszáradtan — 0,000 hold. E kis tenger mesés suttogású nád, gyékény, káka, sás, kolokány-erdőket nevelt; fenekein tömérdek hal, csík, rák hemzsegett: míg felszínét kacsák, libák, szárcsák, karakatnák, szalonkák, libuczok, géniek, sirályok, halászmadarak, nádiverebek ezrei lepték el; közöttük a vizek országának főuraiként pompázván a délczeg daru, kócsag, gödény és hattyú. E szárnyas köztársaságban egy sas megjelenése, vagy egy csolnakon ülő vadász fegyverének durranása rémületes zavart idézett elő: s illyenkor e mindenféle szárnyasok vészt jósló sivítása és felreppenése megrendíté a víz tükrét, a káka rengetegét, a léget s eihomályosítá a legtisztább napfényt is. Édes víszemlék mindazoknak, kik a pusztán valaha vadásztak ! A Miskolczról Debreczen felé menő fegyveres utas biztos volt arról, hogy teli lőportülke tartalmát a Margitáu végig menve kilövi, a nélkül, hogy a szekérről le kelljen szállania. Még a ritkább szárnyasokból, mint például a gödényből is annyi volt, hogy csak nem rég is Jablonkay úr kettős lövéssel 11 darabot ejtett le. Tavasszal pedig, midőn a tojás ideje beérkezett, az e pusztán lakó pásztoroknak és a dolgozó embereknek a vasárnap volt hasznos mulatság ünnepe. Illyenkor egy két ember 2—300 tojást szedett össze s hányan űzték e bűnös foglalkozást! de azért meg sem látszott a vadakban a hiány. Végre e szárnyasok paradicsomának is ütött végórája: az emberi ész, számítás és hatalom megsemmité azt s a közös erő és egyetértés elüzé, kiszbritá a szár-