Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-04-30 / 12. szám

192 terall, ki kalauz létére embereim között legkevésbé tudta magát tájékozni, azt állttá, hogy ma lehetlen már Riley erődig érnünk; én azonban nem hallgatva reá, felelém, hogy „ezt meg kell kisérleuünk." És ime késő délután a távoli dombokról épületek fejérlettek felénk s kocsisom mondá, hogy az Fort Riley. Esteledés előtt egy órával a Kansas völgyébe mentünk le, mellynek túlsó oldalán állott az erőd s így a folyón át kellett mennünk. Mire a folyamhoz értünk , egészen beesteledett, minélfogva elrendeltem, hogy szekereim itt tanyázzanak, magam pedig Taymouthra ülvén csak az ebszekeret s ezzel némi szükségeseket vittem magammal. Ajánló leveleimmel zsebemben, fekete porral fedve, tíz napos szakállal s növekedő lázzal keltem át a folyón egy rosz deieglyében, mellyböl derék sárgám vidáman ugrott ki a partra s mintegy érezve az istálló közelségét, erélyesen ügetett fel a domborulatra. Ennek tetején állt az úgynevezett erőd, mellyet azonban egyszerű bástyázat sem védett s annyira sem volt erődszerü , mint a mi kaszárnyáink. A vezénylő főtiszt, kihez ajánló levelem szólt, távol levén : Wassels őrnagy bontá fel a levelet s átfutván eunek sorait, rögtön legnagyobb szívességgel fogadott, lovamat elvezetteté, bemutatott nejének és családjának; szóval olly őszinte nyílt szívélyességet tanúsított az idegen iránt, hogy ez durva uti kesztyűjét szemeihez emelni volt kénytelen, nehogy innen valami nedv medret törjön magának a prairiek porában. E fogadtatás mondhatlanúl jól esett, valamint a frisitö fürdő és a kényelmes ágy is, mellyben lázam daczára reggelig bundaként aludtam. Reggel orvos látogatott meg s biztosított, hogy csak nyugalomra és pihenésre van szükségem. Újra megfürödvén , nagyon felírisülten menteni reggelizni az őrnagyhoz , kinek családja körében egyszerre honos levék. A síkon töltött tíz nap után nagy élvezet volt egy csendes, nap- és pormentes napot tölteni urak és hölgyek társaságában, kiknek jóságát és figyelmét soha sem fogom feledni. Bágyadtságom miatt s hogy minélelébb összeszedjem magamat, korán feküdtem le s alig aludtam el, midőn távoli hazámról szeretteim köréről kezdtem álmodni , sőt még kedves nemzeti dallamainkat is halláin álmomban. E dallamok egyre tisztábban hangzottak, mig végre felnyítám szemeimet s félálomban hallám, hogy az ezred zenekara ablakom alatt játsza a gyönyörű angol dalokat. Az Egyesült államok valódi katonája (nem az a sok tiszteletbeli őrnagy, kikkel utamban találkoztam s kik derék jó emberek lehetnek , de nem katonák) egészen ugyanazon lovagias jeles gentleman, minő az angol tiszt; bizonyítja ezt e meglepő s az idegenre olly kedvesen ható figyelem is. Az erődben töltött néhány kellemes nap után, szombatra tovább indulási készületeket tettem s két tiszt ajánlkozott, hogy vadászkirándulásaimban részt vesz és elkísér. Az egyik : Martin őrnagy, derék katona, ki hazája szolgálatában karját veszté s ki csupán nézőül csatlakozott hozzánk ; a másik : Bayard hadnagy, kiről már főnebb volt szó, a legtapasztaltabb s legjelesebb bőlényvadászok egyike. E társaságnak már csak azért is örültem, hogy tanúi lesznek az elbeszélendőknek s azok valóságának, miután több amerikai hírlap már is gúnyosan kezdett szólani az „angol lordról vagy baronetról" — s annak voltam kitéve, hogy a rosz akarat élményeim elmondásának őszinteségét kétségbe vonja.