Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-04-10 / 10. szám

Nem különben kerülendő minden kényszereszköz, minők : a pipa, (Bremse) szorhó kötél, bajitó szer sat. mert ezek ha általuk egyelőre czélunkat el is érjük: a jövőben mindig igen káros következésüek szoktak lenni. Béketűréssel s kitartás­sal igen sok lovat sikerült már arra birni : hogy a megpatkohatást minden ellen­szegülés nélkül önkényt eltűrje, habár eleinte a legbokrosabb, a legmakacsabb volt is. A lovak első patkolásánál a kovácsnak eszély, jártasság, hideg vér, béketűrés és ügyesség elkerülhetlenül szükséges, mert ha e tulajdonoknak hiányával van, még a természeténél fogva engedékeny és szelíd lovat is elrontja. Valamint a lóvali bánlás az első patkolásnál, úgy szintén igen fontos a pat­kóknak elkészítése, mert azoknak a patákhoz mért idoma, súlya, a köröm növésére s átalán minőségére a legnagyobb hatással van ; s a mint a patkó jól vagy roszúl fekszik, úgy a pata is helyes vagy rendkívüli alakot s tulajdonságokat veend fel. A legelőször megvasalandó lovak számára a patkónak pontosan a pata ido­mához kell illenie ; a fogantyúnak el kell róla maradnia; az istályok ne legyenek szerfelett magosak s az egész patkó ne legyen rendén túl nehéz; továbbá belső oldalának olly egyenesnek és simának kell lenni: hogy az a körmöt mindenütt egyenlően megérintse s csak gyenge vékony szegekkel szabad azt felverni, igen ügyelvén a fehér vonalra, nehogy e szegek a pata érzékeny részét sértsék. Sokan a fiatal lovak patkóit nagy fogantyúval és magas istályokkal látják el, azon véleményben: hogy ez által a csikónak még nem eléggé biztos járásán segítnek; bár ez eljárás nagyon káros, mert a csikó, nem tudván: hogy lábai a patkók által annyira mcgbosszabultak, azokat sokkal nagyobb erővel teszi le min­den lépésnél s igy inait, csülkeit és patáit rontja, s ezenkívül a pata, minthogy nem áll soha laposan a földön, hanem mindig rézsút, növését előre terjeszti, ott pedig a kinövésben a fogantyúktól gátolva levén, rendetlen idomot vesz fel. Mert továbbá a fiatal lovak járása sohasem oly biztos és határozott mint az idősebbek­ké : a kovácsnak ügyelettel kell lennie, nehogy a patkó idoma a helytelen járást s más hibákat, minők: a lábak összeütközése, a hátulsó lábaknak az elsőkbe aka­dása, botlás, bicsaklás sat. még elősegítse. Mig a lovat nehezebb munkára nem használjuk s az nem jár kövezett, mur­vázott, vagy más kemény utakon: elég annak csupán első lábait megpatkoltatni; de a mint szigorúbb, nehezebb dologra kényszerítjük, a hátulsóknak sem szabad patkó nélkül maradniok. A netalán már keletkezőben levő patahiányokat, minők: a ferde pata, kecskeköröm, lapos pata sat, a mennyire lehet, már az első patko­lásnál kell orvosolni, mert a lónak ezen korában az orvoslás még lehetséges, miért is az effélékben jártas patkolókovács a lótenyésztőknek nagy előnyére lehet. A csikók patája igen hamar nő, s ennél fogva minéltöbbször kell őket újra patkoltatni és körmeiket rendesen kifaragni, mert mind a fiatal, mind az öregebb lovaknál szerfelett veszélyes, ha a köröm a patkó mellett kinő; továbbá nagy ügyelettel kell a patkók szilárd állására lenni, nehogy egyes szegek a körmöt ki­szaggassák, vagy épen a ló útközben a vasat elveszítvén, patája töredezzék és re­pedéseket kapjon; mi ha fiatal lovon történik, annyira megrögzött bajjá fajul ké­sőbb : hogy kigyógyítni sohasem, vagy csak igen ritkán sikerül.

Next

/
Thumbnails
Contents