Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-04-10 / 10. szám

154 _ hozzám közeledni. Ebédem fél prairie-gronseból s pirított szalonnából burgonyával — állott és mondhatom jól ízlett. Ebéd után a mai nap eseményeit akarám feljegyezni, de az esti szürkület olly gyorsan ment át sötét éjbe, hogy lámpát kelle — azaz kellett volna gyújtanom, ha a haszontalan Canterall ezt is ép úgy honn nem feledi, mint a gondjára bizott egyéb holmit. Gyertyára szorúltam tehát, de ennek sem vehettem hasznát, mert a világosságot tömérdek és akkora éji lepe röpkedte körül, bogy a legkisebbik is dédapja lehetett volna az Angliában látott legnagyobbnak — s ezenkívül egy-egy szélroham és sürü villámlás égiháború közelgtét hirdeté. Lefekvésre tettem készületeket s csak most kezdtem sajnálni, hogy sátort, tábori ágyat pár vánkossal és matrácczalnem hoztam s kénytelen valék az egyenetlen éskemény kocsiüléssel beérni, mellyre pár pokróczot teríték, mig egy harmadik takaróúl s egy puskátok párnául szolgált. Erö és egészség, mértékletesség és sok mozgás nélkül rosszak lehettek volna éjeim. Lefekvés előtt Györgynek egy kétcsövű golyófegyvert s egy revolvert adtam ki, elrendelvén még, bogy a fiatal hozárt Alicet az ebszekér alá lánczolja, mellyben ö maga is aludott. Én pedig töltött fegyveremet magam mellé egy e czélra készített szegre függesztvén , revolveremet és vadászkésemet fejem fölé kezemügyébe helyeztem s leheveredtem a prairieken töltendő első éjre. Ponym csengetyüjének egyhangú csilingelése, távoli villámlások s ezt sokára követö tompa dörgések közt csakhamar elaludtam, de csakhamar fel is ébredtem egy iszonyú csattanásra fejem fölött, mellyet azonnal zápor szakadása követett. A zivatar azonban gyorsan átvonult s éu embereim elhaló beszédmorajára ismét elaludtam. Éjfél után ismét zaj riasztott fel, mellybe ordítás, nevetés, káromkodás sajátságosan vegyült össze. E handabandát az okozta, bogy a sátorban alvó emberek egyike mérges kigyó csörgését vélte hallani, ijedtében felorditá a többit is, mire egyik a másikat feldöntve ugrott ki a sátorból. Gyertyával keresték aztán pokróczaik között a rémülés okát, de mit sem találtak. Hajnalban embereim neszelésére ébredtem fel, kik a reggelihez tüzet raktak, a lovakat és öszvéreket itatni vitték s szokott lassú modorukban kászolódtak. A korány gyönyörű volt; minden fűszál ragyogott az éjjeli zápor nagy cseppjeitöl. Brutus két elölábával a kerékre ágaskodva nézett szekerembe, ott vagyok-e? aztán egyet rázva magán, sátorán túl a nedves fűben vaczkot vájt magának, hol a kelő nap első sugaraiban melegedhessék. Hideg fürdés után felöltözém; kávét, kenyeret, vajat és tojást bőven reggeliztem, pokróczaimat összegöngyöltem s az ámolygó embereket sietésre unszolám. Eközben volt alkalmam tapasztalni, milly marbamódon bántak a Boh-hoyk a gondjukra bizott állatokkal, mindnyájan az egyetlen Mártont kivéve, kire egész utam alatt egyszer sem volt okom megharagudni. Szekerem kocsisa is csendes jó indulatú ember volt; de ezzel aztán el is mondtam minden jót kíséretemről. Elég korán indúltunk s én ismét ponymra ültem ; Brutus utánam jött, Chance pedig a prairieken czirkált s lehető legszebben keresett és állta a vadat. Időnkint felváltam őket s a két elsőt szekerébe pihenni küldvén, Druid, Bar és Alice jött