Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-04-10 / 10. szám

148 _ sátor csoportulatát) néhány, a szél által összehordott sivány homokdomb alatt. A kaid Sidi-Ben-Henni maga tartotta a leszállásnál kengyelem vasát, mi az araboknak bevett udvariassága s mellyel minden előkelő idegent kitüntetnek; ezután meghívott tág sátorába s azt egyúttal lakásunkul ajánlá fel mondván : hogy ő másik sátrában fog aludni (mellyben nyolcz felesége lakott). Fáradtan heveredtem le a sivány homokra terített s nem épen kemény fekvő helyet képező szőnyegekre s az itteni szokás szerint keyeset beszélve tekinték a sivatagnak e hatalmas urára. SidiBen-Henni igen régi, még most is hatalmas családból ered s a saharai törzsek kalifája Si-Bon-Lachras-Ben-Gähna (szóról szóra : a kegyes úr, a nagy sivatagkígyó , Giihna fia) után a leggazdagabb s legtekintélyesebb ember a Saharának ezen részében. A mint Bel-Gassem mondá: egész birtoka 2000 tevéből, 2000 juhból és kecskéből, 8 feleségből s 200 lóból és öszvérből áll; s ezt az itt leírt sorban adá elő, mert a 8 nő többet ér ugyan a 200 lónál, de kevesebbet a 2000 juhnál és kecskénél ; ezenkivül az El-Gantrah és El-Utajah oázokban számtalan pálmája van — re s így e vidéken , hol a fő-vagyon nyájakból áll, bátran gazdagnak nevezhető. 0 továbbá kaid-ia a népes Bení-Bitam törzsnek, mi körülbelül annyi mint parancsnok vagy főnök; igen szenvedélyes vadász a mit már a biskarai „casbah" parancsnokától hallottam , kitől egyszersmind arabul irt ajánló levelemet is kapám. Ez volt az egyetlen arab, kit másként mint sólyommal láttam vadászni, bár több sólyma és külön sólymára is van, ki ott a kaid udvarszemélyzetéhez tartozik. Sidi-Ben-Henni kissé fraucziáúl is tud, annyira, hogy tolmács nélkül közvetlenül beszélhettem vele; a beszéd tárgyai természetesen a vadászat és a sivatag vadai valának s ö azt mondá : hogy ők a mi túzokunkat, a hubara túzokot, a rezneket, az afrikai foglyot (perdix petrosa), sőt még a kicsiny saharai nyulat is (lepus aegyptiacus) sólyommal vadásszák; ez utóbbit azonban mégis inkább nagy hosszú szőrű agaraikkal, mellyeket ők „slugi"-nak neveznek s mellyek igen gyorsak ugyan, de a gazellát még sem képesek elfogni, miért is mindig azon módon szokták ezt lőni, mellyről alább szóiandok. Ragadozó vad a sivatagban mindig igen kevés van; a széleken találkoznak ugyan hiénák, (hiaena striata és crocuta) s a sakálok (canis aureus) is gyakoriak; de az Ohdonában ezek is igen ritkák s a sivatagorvok 3 fajára Cpteroclus settarius, arenarius és mehata) az arab ép olly kevéssé szereti kilőni úgy is csak nehezen szerezhető lőporát, mint a keselyükre s más orvmadarakra. Más napra gazdánk a kaid sok gazellával kecsegtetett, beszédkczben még datolyát és tejet hozatott s ez eledelek, 13 óráig tartó lovaglás és bőjtölés után nagyon jól estek. Egy óra múlva következett a fő lakoma, mellyet az arabok naplenyugta után szoktak tartani és főtt juh-húsból paprikás mártással (mi olly erős volt, hogy az ember izzó parazsat vélt szájába venni) sült juh-húsból s végre kuskusu-ból (párolt „durrah") állott, melly utóbbi igen jóizü. Az evéshez itt étszert nem adnak s így itt is mint keleten mindenütt az ember újjaival segít magán. A kuskusuhoz azonban fából készült, nagyon széles kanalat hoztak, mellyet gazdánk előbb az óriási tálba mártott, azután szájában azt megforgatván, szomszédjának adta úgy : hogy a kanál kézről kézre járva mindnyájunknak szolgált.