Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-01-10 / 1. szám

12 A nép vak szenvedéllyel adta oda magát e durva mulatságnak s csak a bölcs Solonnak sikerült némileg e kiizdö játékok vonzó varázs erejét csökkenteni az által: hogy a győztesek jutalmait kisebbité. A viadaloknál szelidebb szinezetiik volt a verseny futásoknak; ezek birtak elsőséggel a többi játékok fölött, és minden olympiai játékot a futások nyiták meg. A versenyfutásnak három neme vala: gyalog, lóháton és szekéren. A gyalog futás volt a legrégibb; a lóháton tartott versenyek a legutóbbiak. A lovaglás nem is vala első neme a ló használtatásának, mert valószinü, hogy a régiek előbb nehéz terhek által szeliditék lovaikat s csak az ily módon megszelídült lóra ültek föl; ők is, még nem ismervén a lovaglás különféle fortélyait, legelőbb is szánokat használtak, mellyek később hengerekre, végre kerekekre alkalmaztatván, hasonlókká levének a mi szekereinkhez. Maga Homer seholsem emlit lovaglókat, de igenis szekereket. A versenytér hossza eleinte csak egy stádiumnyira volt határozva; miért a verseuy tér maga is „stádium" nevet viselt s később meghosszabbíttatván, nevét mindig megtartá. As olympiai versenytér közepén levoltak téve a nyerteseknek szánt jutalmak; hossza 600 lábnyi vala; mértékül Hercules lába vétetvén; egyik vége csekély magasságú kőfallal, a másik megfeszitett kötéllel vagy léczczel volt elrekesztve. E lécz mögött állottak a versenyzők azon a helyen, melly nékik a sorshúzás által jutott ; s különféle ugrások és mesterséges mozdulatokból állott előjátékuk. A mint a kötél vagy lécz előlük elvétetett, nyilsebességgel indultak a nyerpont felé, mellynél néha megfordulván, visszairamodtak az indulási hely felé; sőt még innét is néha még egyszer a nyerponthoz futottak. A versenyzőknek szigorúan meg vala tiltva egymást hajuknál vagy ruházatuknál fogva visszarántani, vagy a nyerponttól visszataszítani. A futások vagy öltözötten, vagy csak csak saruban, sisak- és paizszsal történtek. A törtéuészek szerint Hercules rendelte volna, hogy a versenyzők meztelenül fussanak, tekintve a kényelmet és azon körülményt, hogy e versenyek mindig a nyári solstitium idejében tartatának. Eleintén ők ugyan plaid féle kendőket hordottak, mellyek térdeikig lelógtak: de midőn ez egy bizonyos Orisippesnek lábaira csavarodván, őt a győzelemben gátlá, letétetett, s csak a fönnemlitett öltözékrészek tartatának meg. A szekéren tartott versenyeknél, valamint a küzdelmeknél, az illetők mindig föl valának öltözve s részint rövid kardokkal ellátva. Testüket az athleták olajjal keneték be, mellybe port és viaszt vegyitvén, annak mind a test hajlékonyságára mind a lélek éberségére jó hatást tulajdonítottak. A lóháton és szekeren tartott versenyek helyei „hyppodrom"-oknak neveztettek ; hosszuk 4, szélességük 1 stadiumuyi vala, mellyen ép úgy, mint a gyalogfutásoknál 4 —6-szor is visszafutottak a nyerponttól a kiindulási ponthoz s ettől ismét amahhoz. Pausanias szerint az olympiai hyppodrom hosszas négyszögöt képezett, szintén két végén elrekesztve; de az egy stadiumnyi szélesség nem levén elég, a sze-