Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-03-30 / 9. szám

136 _ de rögtön felénk terelte azt egy barna arczú mexikói fiú, elöl járván a kolompos, melly után a többi rendesen tart. A tulajdonos is megjött és választásra szólított fel. Körüljárván a falkát, hatot jelöltem ki a velem jött barna csikósoknak , kik azokat lasso-val rögtön kipányvázták a többi közül. Árukat kérdvén, bámulatomra az lön a felelet , épen e hat nem eladó , mert ezek a hajtsár szekereit szokták vonói- »Úgy hát miért fárasztál a válogatással?"—kérdezém a tulajdonost—„vagy taláu ennek okát magam is kitalálom? azt hitted nemde, hogy az angol nem tudja az öszvért megítélni s nem a legjobbakat választandja ?" — A hajtsár nevetett sa valóban eladókat mutatta meg, mellyek közül hatot pányváztattam ki, ötért egyenkint 110 dollárt s a hatodikért 135 dollárt tizetvén. Soha jobb hat öszvért nem kívánok; egyikük különösen olly szép állat volt, hogy akár a londoni parkokban is járhatott volna rúdon. Visszatéret Canterall várt reám egy hetedik kialkudott öszvérrel s így a kellő szám be lévén töltve, nagy mulatságomra szolgált visszautasítani a tömérdek ajánlatot, melly most már olcsóbb árakkal özönlött hozzám. Ebszekerem sok sürgetés és fenyegetés után végre valahára elkészülvén, vasárnap September 26. d c. tíz órakor elindultam Kansasból tizenegyed magammal, t.i. én ésszolgám, a kalauznaknevezett Canterall s a nyolcz bérlett ember. Utam első néhány mértföldén megtanúltam, mit tesz az rosz utakon döczögni s minő helyeken képes az amerikai szekér és öszvér áthaladni. Egy kis faluban megállapodtunk beszerezni még egyetmást, mit haszontalan kalauzom elfeledett; s nem sokára ezután feltűnt apusztaösi meztelen nagyszerűségében, mellynek látására felkiálték: — „Oh milly talaj volna ez egy angol rókakopófalka s telivér vadászló számára!" — Egy óriási Leicestershire terült el előttem, mellyen a meddig szem lát, semmi akadály nem áll a falka vagy ló útjában! (Folytatása következik.) A ló természetrajzi szempontból tekintve. (Folytatás.) A ló természeténél fogva érzékeny és békeszerető állat; erejét, mellyben sok más állatot felülmúl, soha vagy ritkán használja mások kárára s fajtársaival is békében és szeretetben él; sőt igen sokszor láthatni, milly barátságosan és kedélyesen játszik egyik a másikkal, a nélkül : hogy az illy játék, mint más állatoknál többnyire, ellenségeskedéssel végződnék. Boussanella lovas százados meséli: hogy századában volt egy öreg fogatlan ló, mellynek, hogy éhen el ne vesszen, társai rágták meg szénáját és zabját s hogy csak ezek nagylelkűségének köszönheté a lóaggastyán életben maradását. Bizalmas szavakat, kedveskedést és czirogatást igen szeret, s ezek által akármire is rá lehet birni, holott az iugerkedésnek s roszul alkalmazott, eszélytelen szigornak magát feltétlenül soha sem veli alá. A ló erejéről és bátorságáról tanúskodjék a következő eset, mellyet a múlt századnak egyik nevezetesebb lókedvelöje terjedelmesen leirt. Több fuvaros közönségesen együtt utazott; egyiküknek lovai között volt egy igen veszekedő, rugós és