Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-03-20 / 8. szám

117 Több egyénnel, ki a prairieket állítólag bejárta, értekezvén, csakhamar tapasztaltam, hogy az igazmondás nem épen nagy tiszteletben van tartva s hogy ha valaki a sivatagon egész a Rocky Mountains ig hatolt, annak már egyetlen szavát sem lehet elhinni. Vagy az égalj befolyása, vagy pedig ama körülmény, bogy a polgárisúlt világ elhagyásával a tanúk is elmaradnak — ez vagy az okozza, hogy az utas nekihevült s kitágult képzelődése nem létező képeket teremt, mellyeknek ködfátyolában a való elmosódik — s hogy aztán egy látnók meséit és nem szavavehetö utas tapasztalatait halljuk. E gentlemanek egyike adott nekem egyszer másszor jó tanácsot, míg ezeknek hitelét a következő — nagy kedvteléssel elmondott regéjével meg nem ingatta : Egy ízben tél idején volt künn a prairieken s esetleg eltévedt társaitól. Az est és ezzel kemény hideg lepte öt meg, életmelege már már fogyatékán volt, midőn egy bison (amerikai bölény vagy vadbival) közeledett felé az éj sötétében, koránsem sejtve e találkozást. Tanácsadómnak még épen csak maradt annyi ereje, hogy fegyverét arczáboz emelje s dermedt ujjával a ravaszt elbillentse. Az állat szívben találtai! bukott fel; pár harapás a nyers meleg húsból enyhülést nyújta vadászomnak , ki aztán felhasitá a vadbivalt, kizsigerelte s a kivetett belek helyébe maga bujt az állatba, fejével a farktő- s lábaival a gége felé foglalván benn helyet, míg a felhasított bőr függöny gyanánt fedvén el a nyilast, a földre ért s így ő magát a megfagyás ellen biztosítva hitte. A roppant mennyiségű vér és nedv, meliyet én később illy állatban találtam, legkevésbbé sem háborgatta barátomat, ki — úgymond — a jó állati melegben kényelmesen beverve elaludt. Azonban egy idő múlva hidegérzete keltette fel álmából stapasztalá, hogy nem csak minden tagja eldermedt kezein kivül, mellyeket szerencséjére arcza alatt tartolt — hanem hogy az állat vére is egy jégdarabbá, a földre lóggó bőr pedig erősen és mozdithatlanúl a talajhoz fagyott. Ébredésekor egy úttal sajátszerű neszt is hallott a fagyott bullán kivül s e különös zörgés börgés csikorgás mindaddig tartott, míg a bullán nyílások támadtak sa bennfekvö a holdas éjbe kipillantván, egy csoport farkast pillantott meg. Na már most itt volt Scylla mellé a Cbaribdis; barátom kitűnő sportsman lévén, jól tudta, hogy a farkasok a vadbivalnak szivét, tüdejét, máját szeretik legjobban s ezt keresvén , reá találnak majd. De nem esett kétségbe, hanem pálinkás üvegét egyszerre felhajtotta s sporttudományánál fogva sejtvén, hogy a vadbival farktövénél, mint a leglágyabb résznél fognak a farkasok nyílást törni, kezeit e helyen készen tartá. Egyszerre, egy vén éhes farkas a mondott helyen csakugyan akkora nyílást szakított, hogy ezen fejét és nyakát bedughatta, keresvén az édes jutalmat. Képzelhető azonban a farkas rémülése, midőn barátom hirtelen megragadta két fülét s ezekbe ugyancsak becsimpeszkedett. E váratlan fogadtatás úgy meglepte az ordast, hogy rémültében borzasztóan ordított, mig hátuljának s elölábainak megfeszített teljes erejével igyekezett kijutni a bullából, magával vonván a füleibe ragaszkodót. A vén farkas orditására a többi úgy megszeppent, hogy egytől egyig mind nyakába vette a pusztát s elügetett. „Hát a „forspontos" farkas hová lett?" kérdém. „Elment az is, nem bántottam, yes sir! mihelyt kibúzott a buffalo liullá jából, ö is társai után ügetett. Yes sir! ez vagyok győződve,