Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860
1860-03-10 / 7. szám
107 A gyalog ösvényből soha ki nem mozdult, Egyenes futásban egy lábon megfordult, Könnyen átvetödött magas korlátokon, Ugrott mind négy lábbal oldalt az árkokon. Idegent magához közel sem bocsájtott, Fülét hátra tévén másokat elrúgott; Engem is, lovászom elébb megszagolván, Engedett felülni, nevén szólíttatván. Régiebb kvártélynak útját kitanulta, Szobámnak ajtaját szépen megnyitotta, Asztalra készitett kenyerét elvitte Pitvaron keresztül, udvaron megette. Gyakori veszélyből engemet kihoztál! Vakmerő tettemben te jobban vigyáztál; Ellenségre kelvén, voltál fegyveresem, Minden ütközetben jól meghitt reményem. Két tél, egy nyár alatt, lengyelek gránitzán, Dühös pestis ellen hazánkat strázsálván , Csekély gunyhócskában mellettem feküdtél; Lábának végénél, konyhámra léphettél. Setét éjtszakákon voltál útmutatóm, Szabadon bocsájtva, biztos elöljáróm; Rajtad tizenhárom esztendőkig jártam , Rád felindulni okot soh' sem találtam. Mire rendeltettél, azt jól véghez vitted, Alkotó végzését betellyesitetted, Éltedben te sok roszat nem követtél, Teremtőd ellen semmit sem vétettél. Török fajta voltál, élj paradicsomban, Virágos mezőkön, szép Elysiumban , Érdemes csontjaid már hadj nyugodjanak, Különös például ne is rothadjanak. Nyugodj szegény lovam immár békességben, Baromnak neveznek, nem lehetsz menyekben, Ha lelked nem volt — szegény párádnak Kérek örök jót, elholt tagjaidnak.
