Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-02-28 / 6. szám

91 A fegyverek apró vadra töltettek, minthogy az alantabbi bérczeken nagy vad nem szokott megülni. Foly már a hajtás hangos robajjal. Atyám fegyverét karján tartva egy ideig szabályszerűen vivé, de elgyengülése csak hamar eröt vett rajta s fegyverét feltámasztva a fa mellé ült : s a mit azelőtt soha sem r tett, mélyen elaludt. En balfelöli szomszédja valék, kettőztetett figyelem­nel kisérém minden mozzanatát, midőn a szálas erdőben jó távolról valami nagyszerű fcketést pillanték meg irányomba felfelé mozogni. Egyelébb eltévedt fekete marhának véltem s csak közelebb érve ismerhetek rá a nagy fekete medvére. Váratlan vendég vala. Itt a sürti falvak szomszéd­ságában egyikünk sem várt illy tisztes megjelenésre : a mit hihetőleg a lanyha idő s bő makktermés idézett elő. Rég kellett a kujonnak itt lap­pangani, mert nagyon fel vala liizva s e miatt szerfölött ellomkulva. Halk léptekkel — növekedő aggodalmamra egyenesen atyámnak tartott Alvó atyám útjába esvén, könnyen megcsúfolhatná: s mivel lövése­men kivül volt, már-már rá akarék kurjantani, de atyám horkolását hall­ván, meghőkölt s vizsga szemmel tekinteahang felé. Mint ravasz macska hátra húzódott néhány lépést, azután pedig engem és szomszédomat fél­körben megkerülvén, a harmadik lövészre megy. Ez jó közelről bele­durrant. A vad elbődül, de tovább üget. Sorba veszi a fiúkat. Rendre tizennyolcz fegyver szólt reá. A tizennyolczadiknak csaknem fegyverébe búván, az homlokon találja, mire élet nélkül rogyik össze. Ez volt a leg­kövérebb medve, mit valaha láttam. Felhizott sertésen sem lehetett izmo­sabb szalonna. Rendkivüli felhizása miatt a sürü lövöldözés sem birhatá sebes futásra vagy valamellyik puskás emberbe kapaszkodásra. Bár bosszankodni sem látszott, szokatlan csendes közönnyel kurta ügetésben folytatá felvett irányát szintéu sirjáig. Bőre olly nagy volt, hogy többen két medvebőrt egybevarrva hittek benne. * * Boldogúlt atyám után magam folytatám tovább a cziblesi élvezetes vadászatokat 30 év során át, mellynek tartalomdús emléke bekísért haj­lott koromba. A múlt évtized végével félrevonám magamat, mert már be­végződtek éltem szebb álmai. A tétlenség zsibbasztó unalmai közt szorúlt szivvel vonúltam magányomba, unalomból feljegyezgetvén a jó idők emlé­keiből fennmaradt néhány vadászjelenetet. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents