Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-12-30 / 36. szám

590_ és más magas állású személyek viselék s most már mint öltönyök igen ritkán láthatók. A hölgymenyét ollyféle alkatú mint a görény s csak 8—10 hüvelknyi hosszú állat ; mind a két continens mérsékelt égalja alatt él; nyári irhája nem használható, mert rőt s csupán télben viseli azon ismeretes ragyogó fejér szőrt. Farkának vége minden évszakban fekete s e foltocskák képezik azon már előbb emiitettem fekete pontokat. A legjava e hölgymenyét-böröknek Szibériából jő, de másodrendűek Oroszhonban, sőt még az északi Némethonban is akadnak. Kevés illy féle állat marad még hátra s ezeknek bundája alig ismeretes és igy nem is divatos, vagy pedig ritkasága és magas ára miatt nem igen viseltetik, illyenek : a tengeri vidra, körülbelől. három lábnyi hosszú ; Kamtsatkát, az aleuti szigeteket s Amerikának északnyugati részét lakja; szőre feketés és imitt amott gesztenyeszin játéku. Ez a legdiszesebb és legdrágább öltözék, mert például Francziahouban egyetlen illy bőrnek ára 3000—3500 frank. A tengeri vidra bőrét, valamint vadászataik prédájának egy nagy részét az oroszok, sőt még az amerikaiak is egész Chináig szállítják, hol a mennyei birodalom boldog lakói, kivált az előkelőbbek, a bundaféléket igen nagyra tartják. A közönséges vidra, melly tulajdonkép az előbbitől különböző állat, ehez még is sokban hasonlít. Ennekelőtte nagy használatban állott bőre, s Franczia- és Spanyolországban a posta és gyorskocsik kalauzai még mai napig is vidrabőr-sipkákat viselnek ; Angliában saját vidrakopókkal vadásznak reájuk ; nálunk is tenyészik, vadászatáról e lapok múlt évi folyamában jeles czikk volt közölve. E vidrafaj csak felényi olly nagy mint a másik , a folyók és tavak partjain lakik, halakból él, de szorultságból a növényeket is megeszi; hamar megszelidíil és igen tanulékony ; a történelem is tesz említést egyről, melly Sobieski János királyé volt s urát halászatainál követte, mint a jól idomított eb a vadászt. Indiában most is használtatnak a vidrák halászatoknál. A rókáknak csak két faja van, mellyek évenkint bőven beadják bőradójukat. Az első faj a közönséges, vagyis vörös róka, melly majdnem az egész földön lakik és sokkal ismerttebh mindenütt, minthogy leírása érdekes volna. A második a kék róka, Ázsia és Amerika északi vidékeit lakja, hamvas szine télben egészen fejérré lesz. A hölgyeknél nagy kegyben áll a kék róka valamint a chinchilla is, melly egyike a legszebb és legkaczérabb piperéknek ; színe fényes szürke mintegy ezüstös, hátán fejér habos csíkokkal ; finomsága és lágysága kitűnő, de minthogy egyszersmind igen érzékeny, szépsége nem is tartós s igen nagy kíméletet igényel. A chinch illák Peruban és Chiliben találtatnak; vadászatuk egy ideig el volt tiltva s csak e rendelkezésnek köszönhetjük, hogy még megmaradtak ez állatok, mert hónukban már majdnem végükre jártak s más vidékeken nem tudnak megmaradni. A chinchilla hasonló a mi házi nyulainkhoz, szép kis állat, fülei hosszúk, igen félénk, nagyobbára a föld alatt lakik, s eledele csupán növényekből áll. Bőre mindig igen drága volt, de annak ára most, miután vadászata tilos lön, mindenesetre még magasabb. A selyemevet ugyanazon evet vagy mókus, melly nálunk is lakik s mely-