Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-02-10 / 4. szám

23

1 mének más két nemes vonása, a tántorithatlan honszeretet és rendületlen személyes bátorság szétűzék, mint ködöt a nap sugárai. Nem hagyhatom a képnek e tündöklő oldalát bővebb világositás nélkül. A férfias bátorság — nemzeti büszkeséggel állithatom — nálunk nem ritka tünemény. Történetünk lapjai telvék hősi tettekkel s múltunk ezrekkel mutatja fel a bátrakat, kik nem tekintve életet, vagyont, hősiesen harczolva és bátran halva dicsőség babérjával örökiték emléküket. A bátorságot az eredeti magyar jellem főtulajdonának tartom s mindamellett a sok bátor jellem közt kitünö fényben első helyen előttem a Wesselényiek állnak. A két Wesselényinek nem jutott osztályrészökbe a nemzeti férfias tettek korában élhetni ... az ő koruk már az elpuhultság tétlen kora volt. Az elfajzás e szomorú korszakában a két Wesselényi képes nem csak kiválni kortársaik sorából, hanem önmagok erős jellemében felelevenítve múltunk szebb emlékeit, példányképet állitnak, melly a vész minden nemével kösileg daczol s melly rendkivííli testi erővel párosulva gyakran tulszárnyalá a hihetőség határait. Láttuk őket megszilajult paripán, ugaron, árkon, bokron át futtatni, az igy elvadult lóval több öl magasságról a Szamosba ugratni s ezt átúsztatva s a túlpart meredekével megküzdve tovább száguldani. . . . Láttuk kedvtelésből Radnán a Dombházi borviz mellett szirtcsúcs-tetőre, hova legelni a szarvasmarha soha fel nem hatolhatott, délczeg paripán felmászni s e nyaktörő meredekségen paripán visszaereszkedni. . . . Láttuk őket szilaj lovaiktól megragadott szekeren csendes nyugodtsággal ülni, mint triumphanst s nyugalommal nézni szembe a kikerűlhetlennek látszó semmivé-léttel. Egyik Wesselényi Zsibón alól a Szamosba veté magát s kedvtelésből az egy jó mértföldre esö Czikóíg úszik s itt sietve felöltözvén a társaságba olly képpel lépett be, mintha kocsija kényelmes Higanyairól pattant volna le. Máskor a Balaton hánykódó hullámai úszásra bangolák s Tihanynál a Balatonba ereszkedve neptuni karjával bátran küzd a bősz hullámok erejével s Füredig úszik, melly távolság a Bosporus szélességénél nagyobb s itt a fürdői fényes vendégek közt olly kimerültség nélkül társalog, mintha mi sem történt volna. Az 1838-ki pesti árvízkor, daczolvaazár bőszült hullámaival, Wesselényi lóra pattan s egy vezeték paripa kíséretében ezer végveszéllyel küzdve 38 órán át éhen, szomjan, százakat mentett meg a bizonyos ha-