Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-12-20 / 35. szám

577_ volt, azon reményben, hogy majd meg lesz dicsérve és bámulva ügyessége miatt, mert a ló valóban többet látszott érni a vételárnál. A kereskedő igy szólt : „A ló megér 60 pistolt, de fogadni mernék, hogy valami lappang alatta." Hasztalanul iparkodtak valamelly hibát fölfödözni, a ló üget és vágtat és semmi nyoma a hibának. Végre igy szól a kereskedő egy lovászhoz : „Vegye csak le a fültakarót." Épen nyár volt s a ló fültakarót viselt, minőt a nemes lovakra szoktak lenni, óvszerül a legyek ellen. Midőn a fűltakaró lenn volt, kisült, hogy a lónak csak egy füle volt, a másik kaucsukból volt csinálva nagy művészettel. A vevő nagyon haragudott a szemtelen csalás miatt és beperelte az eladót. De a biró nem érvénytelenithette a vételt, mert az érvénytelenítő hibák közül a kaucsukból készült füleket kífeledték. Még csak néhány szónk van az úgynevezett lócsiszárok és közbenjárókról, kik semmiféle vásáron, tehát itt sem hiányzanak. Ezeknek nincsenek saját eladó lovaik. De ha valami jólelkű vevőt elfoghatnak, hozzá csatlakozni iparkodnak és ajánlatot tesznek, hogy 5 — 10—20 frankért segitni fogják őt a vételben és érdekeit képviselendik. Tudnivaló, hogy a vétel után az eladótól is várhatnak borravalót. Miután pedig az eladó rendesen látogatja a vásárt, a vevő pedig életében egyszer vagy legfelebb néhányszor megy oda, igen természetes, hogy az utóbbi az előbbinek áldozatává lesz. Az eladók is persze ismét bőkezűek a közbenjárók iránt. A közbenjáró mindig hosszú ostorral fölfegyverkezve járkál föl s alá. Ha valamelly lovat nézegetnek, soha sem mulasztja el mintegy tévedésből vagy szokásból néhányat reáhuzni lábaira. A pályán, mellyen a lovat ide s oda vezetik, mindig van egy csapat illyen polgártárs, kik csupán mint nézők állnak ott, de mulkatlanul mindig ütnek néhányat a szegény állatra, mellyet előttük elvezetnek. A ló épen olly helyzetben van, mintha vesszőt futna s ha csak kis szikra életerő van benne, bizonyosan ugrálni és ágaskodni fog. A kereskedő természetesen mindig mintegy aggódva a ló után szalad, és a lovásznak kiabál a mennyire lehet föimhangon, „Átkozott ficzkó! Ügyetlen gazember! tartsd erősen azt a lovat, hó! hó !" s aztán kissé halkabban, de ugy hogy a vevő meghallja, hozzá teszi: „Pompás ló, csupa tüz, csupa élet, dicső állat, ha ez jó kezekbe kerül, stb." A lókereskedökön és közbenjárókon kivül még az utczagyermekek is állandó szerepet játszanak e vásárokon. Habár valamelly üzletnél el is vannak foglalva, szerdán és szombaton rendesen vásáron tévelyegnek ide s tova, hónuk alatt kopott lovagló ostorral és bal lábukon sarkantyúval. A próbálandó lovakra fölülnek s ezért néhány soust kapnak. Valamennyien kitűnő lovasok s ugy ülnek a lovon, mintha oda volnának szegezve. De minthogy ép olly vakmerők mint ügyesek a lovaglásban, gyakran szerencsétlenül járnak ; nem múlik év, hogy néhány illy fiatal nyargoncz halálát ne siratnák. A taknyos lovak elleni vizsgálatokat a legnagyobb szigorral viszik s mihelyt valamelly ló e betegségben szenved, azonnal jegyzőkönyvet vesznek föl a tulajdonos ellen, ha csak nem megczáfolhatlanulbebizoDyitja, hogy mit sem tudott a ló betegségéről. A lovat azonban rögtön átadják a rendőrségnek és elviszik az aubervilliersi gyepmesterhez. Minden vásáron lovakat és kocsikat is árverez el (vendu à la criée) egy fölesküdt becslő. Ha valaki illy módon akar lovat eladni, csak е£У nappal előbb elküldi