Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-12-20 / 35. szám

569 légben nagy keselyű lebegvén felettük, az egy csomóba gyűlt anyák gidóikat közbe vették s fejjel összeállva szarvaikkal védték a kicsinyeket. A vadász sok ideig nézte e különösjelenetet s aztán a légben kerengő, de lecsapásra rézst nem lelő orvmadarat elriasztá. Éjente a vadkecske legelőt keresni jár le , de soha messzire, ritkán negyedmértföldnyinél távolabbra. Virradatkor fokonkint ismét fölebb és fölebb megy, mig a kúpokra ér, hol szélmentes napos helyet keres s itt aztán egész nap alszik vagy kérődzik. Alkonyatkor ismét az erdős részek felé vonul E szokásainál fogva lényegesen különbözik a zergétől, melly leginkább hajnalban vagy este legel s éjente meg sem mocczan. Az öreg bak igen nyugalmas természetű s gyakran több napon át egy helyen marad, többnyire valamelly lejtőoldalon, hol a hegy védi a szél ellen s honnan messze elláthat. A nőstény a gidóval rendesen leebb tartózkodik. A vadkecske legkedvesebb tápláléka az üröm tárkony ésaszíkfü, de a leányfüz barkáit, a nyír rügyeit és az áfonya bokrát sem veti meg s zergék módjára a mésztartalmú köveket is nyalja. Telente a legmagasabban fekvő erdőkbe mennek, hol farügyekkel s mohával élnek. A zergenyájat gondosan kerülik, a kecskékhez ellenben örömest csatlakoznak. Alig képzelhető ezen állatok izmainak roppant ereje. Három ugrással képesek a függőleges sziklafalra felszökelleni s alig féllábnyi teriméjü szirtcsúcson megállani. Az elfogott s kecsketejen felnevelt gidó megszelídül s igen kedves állat eleinte, de később, a mint idősebbé — egyszersmind szilajjá és házsártossá válik a bak, míg a nőstény mindig félénk és engedelmes marad. A vadkecske életereje koránsem olly SZÍVÓS mint a zergéé. Ez még messze elmegy olly sebbel, melly amazt leterítette volna. Lövésre a nyáj minden irányba szétriad, a sebesült pedig csendesen megy tovább, majd egy majd más oldalra lógó fővel s végre összerogy. Életkorát egész biztossággal meghatározni nem lehet, de hiszik, hogy legalább húsz évet él. A vadászat reá sok veszéllyel s hallatlan fáradsággal jár. Svajczban is kevesen — s ezek valaisi lakosok — vállalkoznak reá. Ősszel, midőn a vad leghizottabb, a tőlük délnek fekvő Rosa hegyek vagy a piemonti havasok közé észrevétlenül igyekeznek hatolni. A vadkecske-vadászat mindkét vidéken tiltva van s igy ügyes ravaszsághoz kell folyamodniok, hogy rajta ne veszítsenek. Kevés élelemmel ellátva néha két hetet is töltenek a legvadonabb, legveszélyesebb helyeken, szabad, ég alatt puszta kövön töltve az éjt s néha kénytelenek a szirthez kötni magukat, nehogy elszumy adván a meredélybe bukjanak. A vadkecskét nem lehet úgy meglopni mint más vadat ; ha a vadász nem áll magasabb helyen, vagy ha a vad legkisebb neszt fog irányából : lehetlen lövéshez jutnia. Minélfogva már kora hajnalban a csúcsokon kell a vadásznak lenni, midőn a vadkecske felfelé tart. A vadászat gyönyörét tehát itt az örök hó közelében töltött éjekkel kell megfizetni s a vadász köveket hordani és ugrálni kénytelen, hogy meg ne fagyjon. Ehez véve a hómezők láthatlan vermeit, mélységeit s az eltévedés veszélyét, meliynek itt a legjártasabb is ki van téve : a vadkecskevadászat méltán a legtöbb kitartást igénylő sportnak nevezhető , mint ez a következőkből is kitűnik. (Vege következik.) 35*