Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-12-10 / 34. szám

564_ rohan nekem. Kis magaslaton állék ; az oroszlány vállon ragadott s mindketten a dombocska alljáig hengeredtünk. Rémítöen ordítva fülembe, Összevissza rázott, ollyformán mint ezt patkánnyal tenné a bulldog. E rázatás az ámultság ama nemébe ejtett, mellyet a macska által megzilált egér érezhet; sajátszerű aléltság ez, mellyben se félelem se fájdalom nem fog el, bár az ember a véle történők teljes tudatával bír; hasonló azon betegek állapotához, kik a chloroform hatása alatt a műtétei minden részletét látják, de a sebész műszereit nem érezik. Ez épen nem erkölcsi hatás eredménye. A rázkódás megsemmiti az ijedségi és rémiileti fogékonyságot, mindaddig mig az ember a fenevadat szemtől szembe látja. E különös állapotba esik kétségkívül minden — a húsfalóknak zsákmányúl szolgáló állat s ez a Teremtő jóságának bizonyítéka, ki a halál kínait eképen enyhíti." „Az oroszlány agyamra fektetve tartá talpainak egyikét s én e nyomástól szabadúlni óhajtva megfordúltam s láttam, hogy az állat Mébaulé felé néz, ki őt tizenöt lépésnyiről vette czélba. Az iskolamester fegyvere, egy régi kovás puska, esöttöt mond. Az oroszlány e pillanatban ott hagy engem, Mébaulét rohanja s czombját harapja meg. Egy bennszülött, kinek én nem rég egy vadbivallyal volt küzdésében életét mentém meg, a Mébaulét megtámadott oroszlányba lándzsát szúr. Ez ekkor az iskolamestert hagyja ott s a bennszülött vállát ragadja meg — de e pillanatban a vett sebek hatása alatt dermedten rogy össze. Mindez egyetlen perez müve s alkalmasint a halálkinok végdübe volt. Nemcsak hogy vállam volt összezúzva, de ezenkívül tizenegy marássebem sajgott. Az oroszlány marásának sebe hasonló a lőfegyver által okozottboz; genyedés követi azt s időszakonkint beálló fájdalom. E napon gyapjúszövete ujjas volt rajtam s hiszem, bogy a fogak mérgét ez vette el, mert ment maradtam a roppant kínoktól, mellyeket a más két sebzett állott ki. Az, kit a vad utoljára mart meg, következő évben megmutatta sebét s ez épen azon hónapban nyílt meg ismét, mellyben a sebzés történt." Alig gyógyúlt fel sebeiből Livingstone, azonnal útnak indúlt s néhány megtérítettnek kíséretében a Nyanii tó és a Zambéze folyó felkeresésére ment. Útjában egy rettenthetlen vadász M. Oswell követte, kinek a vadászaton kívül egyéb czélja nem volt s ki a karavánt élelmezte az elejtett elefántok, rhinoceros, bivalyok , jávorok és antilopék busával. A fegyverdörgések által oda vont benszülöttck e két fejér embert eleiüte túlvilági lényeknek tárták, aztán lassankint közeledtek, ettek a vadbúsból s végre csemegéül benéztek utazónk büszekrényébe (lanterne magique.) Új ámulat s új megtérök, kik bizonnyal szívesen látandják a később oda vetődő fejéreket. Útközben Livingstone betegeket gyógyít, sebeket kötöz, egyiránt ápolja a testet és a lelket в mindenfelé szívélyes fogadtatást biztosít magának. A Bakuin törzsnél volt vadászatáról így ír : „A tanyánkhoz közeli forrásokra nagy számú buffalók, zsiráfok, gnuk, rhinocerosok és antilopék csoportosan jártak. A bennszülöttek, a környéken bopo-nak nevezett készülettel fogták ezen állatokat. Két, ellenkező irányból összefutó s Y betűt képező sürü magas sövényzet ez; a két sövény azonban a helyett, hogy a szögleten egyesülne, egyenes vonalban tovább terjed, ötven lépés hosszú sorfalat alkot