Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-11-10 / 31. szám

513 czel később jövök, a bal lába alatt levő kő szintén legördül s ő hanyatt homlok bukván le , kétségkívül veszve van. Mikor közelébe értem, már nem kiáltott segélyért, mert — mint későbben mondá — azt gondolván, hogy mi már olly távol vagyunk, miszerint őt nem hallhatjuk többé, csendesen imádsággal akart készülni elválásra azon élettől, mellyben már 70 évnél többet töltött. A mint engem meglátott, hirtelen a menekülés lehetősége fölötti öröm lepte meg s új erőt nyerve, azon meggondolatlansággal és vakmerőséggel, mellyet a kétségbeesés nyújt, fel akart mászni a partra ; de figyelmeztetésemre, hogy ez által helyzetét még csak inkább elrontja, kísérletével felhagyott. Vadásztáskám és puskám szíjjait összekötve, azokat egy bokor vastag ágához erősítém meg, e rögtönzött kötél végét, hogy benne fogódzhassam, bal kezemre csatoltam s igy lehetségessé tevém, hogy a vizmeder partja mellett lefekve, jobb kezemet lenyújthassam, mellybe kapaszkodva a 70 évet meghaladott orvos olly ruganyossággal vetete magát a part szélére, melly minden 22 éves finnak becsületére vált volna. A ballábának támaszul szolgáló kő hirtelen fordult ki helyéből s nagyokat szökve, rút zörejjel csapódott a sziklához, mellynek minden egyes durranása, orvosunknak egy-egy lábát, egy-egy karját, hol koponyáját, majd derekát juttatá eszébe. Ezek után mondám neki: miszerint most már szépen mellettünk maradjon, hogy több illyféle baj ne érje, de ö azt válaszolá, hogy ha az a hó, a mi ott a hegy csúcsán fehérlik, tüstént mind arannyá válik is, mégsem megy ő egy árva tapodtat sem felfelé, hanem szépen megkerüli a hegyet s annak túlsó kényelmesebb oldalán hazafelé veszi útját. „És úgy tett mint beszéle" elhagyott engem , miután megmentéseért hálás köszönetet mondott, magam pedig ismét megkezdém fáradságos utamat, hogy társaimmal találkozzam. Mentünk felfelé szakadatlanúl, a nélkül, hogy csak egy verebet is láttunk volna s én mint kezdő vadász s általán olly ember, ki inkább három óra hosszat rázatja magát ügető ló hátán, mintsem csak fél óráig is gyalogoljon már nagyon kezdtem únni az egész vadászatot, restellvén annak eredménytelenségét, s ez által meghiúsnlt reményeimet. Leültem tehát egy árnyas fa tövében, előszedtem izzó vörös sajtomat s felszelvén azt hatalmas darabokra, egész a csodáig jó étvágygyal költém el ezen nem igen Ízletes ebédet s azután a nagy hőség, az éhség csillapítása és a rendkívüli fáradalom előhitták Morpheus barátomat, ki isnagyhamar őszinte keblére ölelt. Meddig aludtam nem tudom, egyszerre kettős lövés durrant mögöttem, mire szemeimet hirtelen felrántva, nyulacskát láték előttem eliramlani. Nem gondoltam azzal, hogy fegyverem golyóra van töltve, ráczéloztam , lőttem s ime ő nyúlsága ép fején találva vetette obligát bukfenczét. Örvendve e véletlenül tett jó lövésemnek, prédámat vadásztáskámba tettem s mentem azon irányban, honnan a lövéseket halIám. Sttrü bokrokon nagy üggyel hajjal átbirkozván, kis hegyi patak mellett megpillantám S. kapitányomat stoicus közönyösséggel egy óriási medve testén ülve, melly — nem igen nagyot füllentek, ha azt mondom, hogy akkora volt mintegy 2 éves bivaly.