Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859
1859-10-30 / 30. szám
491 A jelen év nem az, mellyben a lovas vadászatok gyarapodását örömmel jegyezhetnök fel ; söt ellenkezőleg két falka feloszlása tanúsitja — szeretjük hinni inkább az idők lehangolt jellemét, mind a férfias edző sportszenvedély csökkenését. Egyetlen vigasztalás még az, hogy olly kitűnő tenyészanyag, minő a fóti falkában volt, nem megy külföldre, (nagy részét gr. Andrásy Aladár vette át); az aradi pedig, ha csakugyan nem összetartható s ha valósúl mit félfülbd baliánk, szintén egy jeles sportsman birtokába s igy jó kezek közé jön. Továbbá, a „Pesti Napló" „derűt" hirdet — s mihelyt fővárosunk ' a magyar aristocratiának valóságos központja lesz és visszanyeri rég nélkülözött megtért fiait, akkor nem maradhat el az, minek részvények útján alakitása a tavasszal nem sikerült, t.i. egy falka alakitása Pest közvetlen közelében, melly fővárosunk élénkségének és vonzerejének lenne egy nevezetes tényezője. És igy reményünk van, hogy az idén szenvedett csökkenést a sport körében a jövő év bőven helyre fogja pótolni. A róka- és nyúlkopászatok vidékekként különböző szerencsével folynak; mert mig Újszászon october első felében a száraz, hideg, szeles idő, a szimat e három párkája minden hajtást megbiúsitott, addig a felföldön Velejtén a legkitűnőbb sportnapokat élvezték az ottani vadászok, kik a fóti falkából oda került 20 pár kankopó után olly nevezetes futamokban vettek részt, minők nem minden évben fordulnak elő. Ugyanott egy sajátszerű vadászat is készül : erős kopók által hajtott farkasokra lóhátról forgócsővekkel (revolver). Mindezek eredményének tüzetes közlése iránt a nemes falkamester igéretét birjuk. — Csákón jóformán csak az aradi versenyek után kezdtek gyülekezni a spovtsmanek s élményeikről a szokott időszaki tudósítások ez idén sem fognak elmaradni. — Kolozsvárról is, honnan az érdekes А В С-ét olly rég nem olvastuk, várunk és kérünk tudósítást. A versenyidény be van fejezve. A pardubitzi első Császárdij nem volt olly nagy érdekű minőnek Ígérkezett; Ducrow, Basi Bozuk, Agitation és Kars elmaradása az eredményt csaknem kétségtelenné tevé. A három első, mint halljuk, már egészen helyre jött mnlékony bajából ; Kars azonban a szintén letört Bird in the handdal együtt alig ha megjelen többé a gyepen. Harlequin szintén pályája végére ért; a 2-dik Császárdijban nyomorultam érkezett be negyediknek Rbadamans után, mellynek a 3 mföld világosan sok volt s e fölött alkalmasint pesti győzelmének szenvedi inkább erkölcsi mint anyagi következéseit. A polgárdi istálló Peeress-el gyarapodott, melly Angliából Pardubitzba érkezte után negyed nappal s nagy teherrel nyerte az asszonyságok diját. Cigarette a tavaszi sérüléseket nyögi ; a pardubitzi kísérleten megsáutúlt s gyepi jövője legalább is kétes. Ellenben Arad, mint versenytér, fényes jövőt igér s a magyar gyepek közt a 2-dik helyet készül elfoglalni. Idei versenyei szépen sikerültek, leszámolva szegény Lowe balesetét, ki azonban, mint örömmel halljuk,már javulás útján van s két hét alatt egészen felépül. Bukása irtózatos volt; „szemeim előtt — mondja'—egyszerre millió csillag káprázott" — s ö ekkor egy oszlopnak vágtatva, ebbe balvállával ütközött olly sebességgel, hogy a pózna felrésze rögtön letörve, három ölnyire vágódott el, Lowe pedig eszméletét vesztve rogyott a földre Aviáról, melly a többi lovakkal lovastalanúl ért a nyerpont