Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-09-20 / 26. szám

430 Csendesen permetezett az eső, mire kopóink csiholását meghallottuk; fel fel tekintettünk a ködös légkörbe s azzal biztattuk magunkat, hogy „reggeli vendég nem marad délre" — most azonban végtelenül csalatkozánk ; az ég csatornái megnyíltak s már nyolcz óra tajban annyira átáztunk , hogy kénytelenültünk állásaink elhagyásával a gunyhókhoz sietni. Fegyvereink, ruhánk, gunyhóink, szóval mindenünk a folytonosan szakadó esőben beázván, délutáni négy órakor már azon meggyőződésre jutottunk, hogy itt nincs maradásunk ; gyalog tehát s pogyászunkat a tanyán hagyva, csupán fegyverrel vállaínkon le Hermányba siettünk — néha néha visszapillantva a Simonkára, hová tegnap annyi remény között kapaszkodtunk fel. Éjfélkor az eső megszűnt; a nap September másodikán ragyogó fényben emelkedett a láthatárra, felviditva az elcsüggedt kedélyeket; de a tegnapi leczke fris emlékezetünkben maradt, elment kedvünk a simonkai vadászat folytatásától, lenn maradtunk annyival inkább, mert a hermányi lakosok azzal biztattak, hogy a cserjésekben vaddisznók tanyáznak, burgonya és köles vetéseiket pusztitók. Mihelyt a bisztrai cserjésekbe jutottunk, azonnal fris túrások, miket minden irányban lehetett látni, arról szereztek biztos meggyőződést, hogy a hermányiak tanácsát jó volt elfogadni ; elállottuk a cserjést, és a kopók kibocsáttatván, nem telt fél órába, midőn kilencz darabból álló konda került hajtásba; a kopók csiholása már magában is élvezetdús kárpótlást nyújtott a tegnapi szenvedésekért, hát még midőn a puskák ropogását hallottuk — Solferino jutott eszünkbe. Különös szerencsénkre a 230 fontot nyomó emsét érte az első golyó, mi anynyira elszéllesztette malaczait, hogy egész nap a lehető legdicsöbb mulatságban részesültünk. A nap rég leáldozott, de kopóink szakadatlanúl üzék a süldőket, mellyeknek száma most már háromra olvadt le; és mi alig tudtunk megválni ezen szalonkázásra páratlan helyiségtől, — honnan most hat vaddisznót és egy őzet szállíttattunk Feketepatakra. Következő nap ismét ide jöttünk olly hiedelemmel, hogy az anyátlan malaczokat újra itt lalálandjuk, ezeket azonban a múlt napi öldöklés s a kutyák folytonos jajgatásai valószínűleg nagyobb erdőkbe zavarván, be kelle kisebb vaddal elégednünk, és midőn este a vadászatot befejezők, hét nyulat három rókát láttunk rakáson fáradalmaink diadaljeléül. A vadászatot Bujanovics Rezső barátunk adta s rendezte, jelenlévén a sárosi vadászokból К ezer Sándor, Szulyovszky Gusztáv, Szinyey Félix, Podhajeczky Sándor, Péchy Ignácz, Radvány Imre, Medveczky András, Semsey Vilmos, Dessewffy Kálmán, Ujházy Albert, Irányi István és Kádas Miklós; — a zempléniek közül : Bujanovics Frigyes, Füzesséry Antal és Menyhért, Nedeczky Pál. Hogy a társaság akkor is, midőn kevesebb szerencsével vadászunk, minden tekintetben kielégítő legyen, elhatároztatott, hogy F. A., D. K. és Sz. G. semmi szin alatt sehol társaságunkból nem maradhatnak el, ezeknek áldott kedélye szükséges fűszer arra, • hogy a társaság soha csak egy perezre sem komolyodjék el ; ha-