Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-08-20 / 23. szám

376 olly könnyű, hogy legcsekélyebb zajt sem okozott; hasonlóúl egy néma folyamhoz, szüntelen közeledett s nem hátrált meg a három vadász erös tüzelése elöl. A troika mögött egy óriási félholdat képeztek, meliynek szarvai már-már túlhaladák a lovakat. Számuk olly gyorsan növekedett, mintha a föld alól bújtak volna elö. Volt megjelenésükben valami ábrándszerü ; valóban az ember nem adhatott magának számot e két-három ezer farkas jelenlétéről olly sivatagban, hol egy egész nap alatt alig lehetett kettőt-hármat látni. A malaczot ismét felvették a kocsiba, mivel lármája kétszerezte a farkasok vakmerőségét. A tüzelés nem szűnt meg, de már a lőszereknek több felénél elfogyott. Még talán kétszáz lövést tehettek s két-három ezer farkastól voltak körülvéve. A félhold szarvai mindinkább előre nyomúltak s félni lehetett, hogy bezáródván kört képezendnek, meliynek közepén lesznek a szán, a lovak és a vadászok. Ha az egyik ló kidől, mindennek vége van s a lovak lángot fújtak és óriási ugrásokat tettek. — Mit szólsz ehhez Iván? — kérdé a herczeg kocsisát. — Azt mondom berezegem, hogy nem jó itt lenni. — Félsz valamitől? — Az ördögfiak vérszagot éreztek s minél több lövés történik, annál többen jönnek elö. —• Mit tegyünk ? — Ha megengedi herczegem, odadobom a gyeplöt a lovak közé. — Biztos vagy felölük ? — Kezeskedem értök. — Hát mi értünk kezeskedel-e ? A kocsis nem felelt ; nyilván nem merte magára vállalni a felelősséget, hanem odavetette a gyeplőt. A nemes állatok, félelemtől sarkalva, kétszerezték sebességöket. Kétségbeesett erőlködéseikben a szó szoros értelmében elnyelték a távolságot, A kocsis még éles füttyentésekkel is sarkalta őket azon pillanatban, midőn egy hajtásnál a félhold egyik szarvát el kelle vágniok. A farkasok félrevonultak s átbocsáták a szánt. A vadászok czéloztak. — Az Istenért ne löjjenek ! - kiáltá Iván.