Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-06-30 / 18. szám

295 által tett károk miatt s igy alkalmam volt részt venni több farkasvadászatban, mellyeknek azonban mindig csak középszerű eredményük volt ; s ezt én e ragadozó állatok ismert félős természete és elövigyázata mellett, különösen a nem legnagyobb renddel, sok lármával és rosz széllel rendezett vadászatoknak tulajdonitom. E szerint a tél kezdete, melly azon vidékeken szokatlanul kemény hideggel köszöntött be, volt a legalkalmasabb időpont a dögkunyhó megr kísértésére. En a kunyhót egy erdei réten készíttettem el, hol bizonyosan tudtam, hogy a farkasok gyakran megfordulnak. Első csalétkűl egy egész ló szolgált. Két nap múlva örömmel tapasztaltam, hogy a farkasok nemcsak az egész lovat széttépték, de még csontjait is elhordták messze a bokrokba. Ekkor egy második ló öletett meg a helyszínén, mellyet a czigány megnyúzván, karóval a földhöz czövekelt. Este a kunyhóban voltam. Csípős hideg volt ; a könnyű hólepel minden tárgyat már távolról felismerhetővé tön, végre a hold is felkelt s az egész vidéket megvilágitá. Nemsokára a távolban farkasorditás hallszott, melyre csakhamar egy másik ordítás felelt, úgy hogy lassankint, különböző irányban de közel,hat vagy hét farkast tudtam. Az első vendég, ki a lakománál megjelent, róka koma volt ; ovatosan jött a réten keresztül, farkát a földön húzva maga után s minden szertartás nélkül azonnal a lakomához látott. Nagy kedvem lett volna reá pörkölni, — de a farkasok voltak a czél, azért — miért dobogsz szivem ? Rövid idő múlva kurta ügetésben jött az erdő felöl egy ordas farkas s utána egy kisebb, mellyet kölyöknek tartottam. A róka még egy darab bust szakított le a dögröl s aztán ellábolt. A farkasok leirhatlan mohósággal rohantak a hullára s kutyamódra mormogva, felborzalt szőrrel elkezdék sybaritai lakomájukat. Felhúzott és kellőleg megtöltött kétcsövű fegyveremmel meg akartam várni, mig talán mindkettő közelebb jön, vagy legalább olly helyet foglal el, hogy a ló ne legyen köztem s a vadállatok közt. Feszült figyelemmel vártam mozdúlataikat, a pillanat elérkezett, a szem a legyet, a kéz a kakast kereste, az első csö sárkánya lepattan, mindjárt utána a másodiké is , de — csak a gyutacsok peregtek le. A figyelmesekké lett farkasok odahagyták a dögöt, ovatosan körülszaglászták messziről a kunyhót s eltűntek. E kellemetlen esemény által lehangolva jobb karba akartam helyezni puskámat, de a szeren*