Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859
1859-01-10 / 1. szám
23 1 met és tiszta itélő tehetséget igényel s midőn állításainkat kedves agaraink segítségével he is bizonyíthatjuk : nem csoda mondom, ha a nemes öntudaton kivttl a vadászati szép költészet is fel fel buzdul. Ki ne ittasodnék meg néha az öröm mámorától ? A száraz törvényczikk felett vitatkozó két törvénytudós közül a nyertes édesen mosolyog ellenfelére s emelt fővel hirdeti győzelmét ; a nehéz beteg felett tanácskozó orvosok közül a jó nyomon levő megmenti pátiensét s dicsősége érzetében az elégedettség tetőfokán látja magát, míg a többi megsompolyodva távozik : pedig alig van reá eset, hogy e tudósokat szenvedély vezetné, legfőlebb működnek hogy más szenvedélyüknek nyújtsanak tápot. Fel tudom tehát fogni határtalan örömödet, melly hasonló mérvben s illy jó ízzel csak akkor jut részünkül, ha szenvedélyünkbe semmi prózai nem vegyül ; — fölötte jól esik tudnom, hogy ennek elérésében valamennyire eszköz valék; a levélért pedig, mellyel megtisztelél, fogadd köszönetemet. Fönebb láttál mint kis bugyogós gyermeket, mint sihedert, mennyire boldogítottak olly parányiságok, mellyekre visszaemlékezni még most is olly kedves ; láttál mint ifjat bekalandozni egy jó agárral a környéket s dicsőséget aratni mindenütt; szemtanuja voltál közelebb, ménnyire felhevültem s igazi agarász örömem mennyire felcsigázta szenvedélyemet, midőn a bíbicztojások mesteri fogását láttam, pedig az agarak nem tulajdonom, sőt állitásom ellenébe vetették le süvegemet tiszteletükre ; azonban nekem is nyújtottak segítséget állitásom tisztázására, mert megmutatták, hogy a jó agár sem érheti hamar a jó nyulat, annyival kevésbé foghatja meg azt két ezer ölön alól. És ha azon szerencse nem akad, hogy ama hatalmas nyulat megleljük, kívánhattad volna-e tőlem practicus vén agarásztól azt, hogy agaraidat a jobbak közt eminenseknek tartsam, miután idáig még mindig sebességgel csépelték le előttem a nyulakat. Ennélfogva mindig szívesen várakoztam e derék döntő ütközetre, mellyel a kulcsot minden irigyeiknek legényesen beadták. Én ezentúl is, ha sebességgel sikerült száz nyúlfogást is látok, a diplomát ki nem adom s tartom őket jó sebeseknek, sőt e eatagoriában souverainek is lehetnek ; ha azonban fél mértföldet ttzik a nyúlat (úgy mint ezek tették) s olly gyorsasággal, hogy a legjobb paripák is elveszitsék az irányt a síkon (mint történt T.-Sz.-Miklóson) : akkor igen is újra leveszem kalapomat. Mert ha én első kedves találkozásunk alkalmával láttam volna agaraidat illy erős nyúlon szaladni, soha sem kívántam volna elvemért őket annyi söpredéken fárasztani s örömest óvandottam meg körmeiket, mellyek a sűrű derekalásban romlanak meg leginkább — és akkor első látásra épen azon calculust kapják tőlem, mit az utolsó csatánál jó lelkiismerettel mondhattam ki. És most úgy látszik, hogy mit annyi keserédes vitánk meg nem érlelhetett, azt a Csárdás és Kisasszony egybeolvasztá — s valóban a különbség olly csekély, hogy csak egy kevéssé többet agarásszunk együtt és értsük meg egymást : azonnal összeforrunk. Engedd meg, hogy addig is, míg láthatnálak, annyira émelgést okozó s divergentiát szerző véleményem pár sorával untathassalak. Én soha nem állitptr
