Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-04-10 / 10. szám

166 elismerve van, ennek oka az lehet, hogy a lovardában a talaj egyengetett homok levén, a patkónak nem nagy erő kell, hogy az a patán megmaradjon, nem levén az semmi rendetlen érintésnek kitéve, — vagy a burkolatokon és a töltéseken, hol bár a talaj keményebb, de azért simasága által a patkó mindig egyenlő nyomást szen ved. — De mi honunkban nem vagyunk még olly szerencsések, hogy városi burko­lataink olly jók és simák legyenek ; csinált utak csak több vonalainkat képezik s ezek sem mondhatók jóknak. Vegyük fel tehát, ha illy egyoldalulag felvert vassal kellene mellékutainkon a téli fagyos görökön menni, hol a lónak egy biztos lépése sincs s a pata nem egy­szer szorul fagyott vágásokba, sőt az erős lecsuszamlások a patkó sarkát is több­ször letörik : bizonyára egy mértföldet sem mehetnénk, s lovaink vas nélkül marad­nának. De vegyük a saras időket ; ki főkép alföldünk barátságos sarait ismeri, az tudni fogja, hogy sokszor a 8—9 szeggel felvert patkó is emlékül ott marad ; meny­nyivel inkább történhetik ez tehát a Miles-féle vasalással. 2-or. En azt hiszem, ha a patkó az egyik oldalon 4, a másik oldalon habár csak 2 szeggel veretik is fel, ott a pata tágulhatása szintén megszűnik, alig marad­ván a belső falnak 3 hüvelyknyi része szabadon. De ha a belső oldalra csak egy szeget ütünk is, gátolva van a pata tágulása — s ha marad is valami, a tágulás egy­oldalú lesz, mit szintén nem tartok egészen czélszerünek. Ha tehát a pata tágulása megállapított tény, mit kétleni alig lehet, miután azt a világszerte ismert Miles mérés által bizonyitá be, de különben is annak igaz vol­táról bárki könnyen meggyőzödhetik : véleményem szerint czélt csak ugy lehetne érni, ha a patának természettől szabott egész tágulására hely engedtetnék. Ha bár a lovak körül vau is némi tapasztalatom, de az sokkal csekélyebb, mintsem e fontos kérdést megoldani tudnám, közlésem föczélja az, hogy többek fi­gyelmét e tárgyra forditván, ha kiki észrevételeit közlené, a czélt hamarább eléren­dőnek hinném. Mi szerény nézetemet illeti, én kétféle patkó formát vélnék czélszerünek, mellyek mindegyike egyszerű szerkezetű lévén, bárhol könnyen elkészithetö s sze­rintem a pata ruganyos tágúlbatását legkevésbbé sem gátolná. I. A patkót két egyenlő egymástól független részben vélném készitendőnek, ollyformán, hogy az épen a koromhegynél lenne kétfelé osztva ; ugy azonban, hogy az egészen összeillő legyen s csak külső szélén szükséges mintegy 1. vonalnyi hé­zag, melly arra tökéletesen elég, hogy a patkó s ezzel együtt a pata hátul 4, sőt több vonalnyit is tágulhasson. Hogy a patkó szilárdul feküdjék, 7—8 szeggel lenne az felverendő,mégpedig a szegek úgy illesztve, hogy a fél patkó mindegyik részén mindjárt elől lenne az első szeg alkalmazva ; — továbbá, a rendes patkó előrészén létező s a körömre fel­hajló (kovácsnyelven káplinak — Kappe - nevezett) rész szintén két részre osz­lanék, ugy hogy mindkét patkó első részén meglévén, rendeltetését t. i. a patkó hát­racsuszhatását akadályozandó, itt is teljesíthetné. II. A két patkórészt lehetne nyitóit sarokkal összekötve is alkalmazni. Ter­mészetesen ügyes kovács kellvén hozzá, nehogy a nyitolás a patkó felületénél ki-

Next

/
Thumbnails
Contents