Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-01-10 / 1. szám

13 é s az, ki lova tehetségét legteljesebb mérvben s a lóra nézve legkevesebb bajjal tudja felhasználni : az a legjobb lovas. — Más részt viszonylagos e szó, mert a jó lovasról még kérdés lehet, minő tekintetben az? miután vannak jó lovardai lovasok, jó katona lovasok, mtilovarok, verseny- és vadászlovasok — s mindenik igen jó lehet a maga szakában vagy talán több szakban is ; ritka eset azonban, hogy valaki minden szakban egyiránt jó legyen. Például, bámulat tárgya lehet valaki egy lovasezredben, de nem a versenytéren; mig viszont Benson alkalmasint igen furcsán érezné magát egy lovas század gyakorlatában. A ki jó lovassá akar válni, vessen számot magával : a lovaglás melly nemére leend szüksége s ebben ügyekezzék mesterré lenni. Ha csak sétalovaglás a czélja, iparkodjék csinos, könnyű, szilárd ülésre s jó vezető kezekre tenni szert s lia ezt elérte, eleget tőn és öröme lehet benne. Ha vadászatra kivánja magát képezni, már szilárdabb ülésre, erösebb karokra és sokkal erősebb idegzetre leend szüksége, mert ezek nélkül soha sem fog árkonbokron át lovagolni ; mi pedig a versenylovaglást illeti, lovartökélyről ne is álmodjék az, ki kora gyermeksége óta nem szokta meg versenylovak lovaglását. Lovassá háromféle módon válhatni. Egy mód az, hogy a gyermek először szamárra, aztán valamely dikhenczre, ponyra, végre paripára ül s addig botlik és hull, mig megtanul hozzá tapadni. Ez esetben gyakorlat utján bizonyosan szilárd ülésre s alkalmasint jó kezekre tcend szert ; de mi több ennél, igy először jól kiszenvedi, később kitanulja a ló különböző csinjait és szokásait s meg fogja tanulni lassanként azt is, mikint előzze és gátolja meg ezeknek kitörését. Második mód : feltéve, hogy egy felnőtt ember soha sem ült még lovon, ez jó mestertől kezdjen tanülni, ki sok kellemetlen eseménytől fogja öt megóvni, kezes állatra helyezve s fokonként oktatva a lovaglásra növendékét. Ettől függ aztán, annyira akarja e csak vinni, hogy valamely idomitott szelid lovon a városerdőbe lovagolhasson ki; mert lia a tanúló akar jó lovassá válni, a szilárd ülést és jó kantárfogást a lovardában is magáévá teheti s többet is tanúihat, mint csupán valamely géplovon köröskörül járni, ügetni, vágtatni. Mint gyermek — irja Harry Hieover, kinek „Practical Horsemanship" czimü könyvéből közöljük e kivonatot — mint gyermek bárminő lovat megültem s gondoltam is én sokat azzal, miként és merre megy velem a ló s megbirom-e ezt tartani vagy sem ; de midőn egy kitűnően idomított lovardai ló hátára tettek s zavartak, hogy most igy fogjam a kantárt s amúgy tartsam a sarkam ; midőn mesterem szavára és ostorára a ló két első lábát a falnak vetette s a két hátulsóra ágaskodva a lovarda felén át oldalvást tipegett velem : nem kevéssé valék meglepetve s az árkon vagy sövényen való átugratást sokkal könnyebbnek találtam, mint azt, hogy a súlyegyent e rákszerű mászó menetben megtartsam. Továbbá rendkivül meglepett az is, hogy e lovarda-ló a mester jeladására az iskola sík fövenyén is ép olly magasat ugrott, minőt egy vadászló sövényen át — s ezt egymásután több ízben ismétlé. Jóllehet mesteremnek oly engedelmes növendéke valék, a minő csak lehetett az elbízott ficzkó, ki már rókakopók után is vadászott : egy kérdés még is volt közöttünk. Ő a megeresztett kengyelszíj, feszes térd s egyenes katonai ülés sziik-