Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-03-30 / 9. szám

146 futni Tobikon, Roffon és T.-Sz.-Miklóson s a szó leggyöngédebb kitételével azt kell mondanom, liogy többnyire mind megállott. Itten természetesen részletességekről nem szólhatok; — sajnálom, hogy báró Podmaniczky Frigyes angolait nem láthattam futni, — itt csak átalánosan szólok a fennemlitett agarakról. Tisztelt R. A. barátom elvileg pártolja az angol és magyar agár összepárositását és azt állítja, hogy az első ivadék 'csalliatlanúl jó s kitűnő agarat hozand. Meglehet majd meglátjuk. Lássuk azonban, hogy a kivitel terén hol áll t. barátom? R. A. barátom a Genie agarával teljesen meg volt elégedve s azt állitá, hogy souverain-hajtásokat évek óta csak ez tesz. Már miután tudjuk, hogy angol vegyiték, fel kell tennünk, hogy hajtása kiindulása is sebesebb mint a magyar agáré, mert hiszen — cl ne feledjük — az angolban ez a fő ér dem; és még is mennyire eltér a kivitel az elvtől ! Mert a Genie a hajtás derekáig épen nem sebes; aGenie csak a hajtás derekától végéig fejt ki hallatlan hatalmat és sebességet a nyúl fölött! Már én tehát azt hiszem, hogy a Geniehen inkább a magyar mint az angol vér túlnyomó a jóban, — mert sebesség félvér létére nincsen eleinte benne. Lássuk még példáúl a Tisza-Füreden dijat nyert Mintát, ez — igaz ugyan — kiindulásnál sebesebb a mindennapi agárnál, de maga magához mintázván őkemét — nem mondom, minden nyúlon — a végén is győzte czérnával. A Szotyka agár? mint haliám, szintén angol vegyiték és ez is — példáúl a Móróvali futásakor — úgy mint az angol agár typusát tartja fenn. De van az angol agárnak egy megbocsáthatlan hátránya, a miért is főképen olly nyilt ellensége vagyok s miért neki soha megbocsátani nem tndok s ez : a köröm roszasága, a talpak gyöngesége és finnyásság a. A szenvedélyes agarászvilág régen meggyőződött a felől, hogy a jó agár a nyulat nem csak fagyos földön, de jeges téren is képes elfogni ; de ha el nem fogja is, legalább verve számol be vele és igy, ha szives vendégünk van, még a legveszedelmesebb időben is agarászunk vele, legfölehb szironyos havat véve ki, midőn az inait vághatja el. — Illyenkor megtörténik, hogy a magyar agár elhány néhány körmöt, de ez ritkább eset ; hanem az megtörténik mindenkor, hogy fölhasogatja talpait. De azért még hajtjuk szegény párát. Kiindulásnál dióhéjban szalad; a mint talpa melegszik sebesebben ; végre hajt az áldott jószág, mig erejét tökéletesen ki nem adja; de legalább hajt; és látszik hogy erejéből hajt és csak akkor áll meg, ha már a czérna kifogyott. Vessünk most egy tekintetet az angolokra s az angol vegyitékre. Mint villám rohan ki a magyar agár mellől és hajt, hogy az ember szeme alig képes utóiérni, 30 —40 lépésig ; — itt mindinkább kezdi aprózni lépéseit ; a magyar . . . már utolérte . . . elhagyta, mig az angol 70—80 lépésnyire felvágja a farkát; a magyar azonban, lia fogcsikorgatva is, vagy beéri a nyulat, vagy ha nem is éri be, addig hajt, mig izmaiban erő van ! Nézzük meg ekkor az angol lábát. Körmei hibáznak, talpa pedig már elkopott ! ! Hogy az én angolom fagyon nem tud futni, e gyalázatosságáért még meg tud-