Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859
1859-01-10 / 1. szám
и ket nemcsak jóízű húsok végett, hanem haltenyészet érdekében is pusztítani azért kötelesség, mert csupa fiók pisztránggal élnek, villámsebességgel kapkodván azt ki a legsebesebb viz alól, midőn még csak akkora mint egy öreg gombostű, s több százra van szüksége, liogy csak egyszer is jóllakjék. Mindezen gyönyörű tájakról, hol mint tudom évenként százakra menő sörtevad és őz esik, még soha nem vettünk hirt. Ott van továbbá az ecsedi láp, a Bodrogköz, az unghi, bereghi és marmarosi havasok, hol egy hajdani fergeteg által gyökerestől feldúlt s mintegy kétezer holdnyi őserdőben, az áthatlan s rémületes gazzal benőtt torlatokban és odúkban (mint egy ismerőm hitelesen állitá) hiúzok tanyáznak s annál nagyobb pusztítást okoznak a szelid futó vadban, mert a hiúznak minden jóllakásra egy-egy eleven martalékra van szüksége, mellynek csupán vérével s finomabb részeivel táplálkozik, hulláját pedig ott hagyja a döge vő sasoknak és keselyűknek. Minden jelentékeny folyónk végre a legérdekesb vadásztereken fut végig ; majd minden völgy egy-egy kedves vadásztanyát rejt, a Dunában óriási vizát s harcsákat, a Tiszában különösen tokot és kecsegét fognak ; történnek itt-ott víg társas halászatok, mellyek valódi nemzeti zománcczal szoktak birni ; szóval, ha mindnyájunk előtt nem is egészen új, de helyi különböző viszonyoknál fogva még is változatos s nem épen meddő kedvtöltéssel kínálkozik majd minden egyes része honunknak. Azt is véltem tapasztalni, hogy a folyóinkban előforduló halnemüek között, bár majdnem egy néven neveztetnek, még is különbség van, s hogy talán másutt nem is ismert válfajok léteznek; de a helyben lakók közül igen kevesen vették még maguknak azon csekély fáradságot, hogy kis ismertetést közöltek volna arról, mit a külső kedvtöltés érdekei körül úgy szólván naponként tapasztalnak. Mindezen felséges tájaknak puszta szemlélete is milly nagy élvezetet nyújt! hát még a vadászat milly jól eshetik olly helyeken, hol a szabad természet örökifjú erejében oly csodaszép alakokat öltött magára, mintha az Alkotó merő remekeket akart volna teremteni nem csupán a maga dicsőségére, hanem egyesegyedűl Gyuri, vagy Pista bácsi és vadásztársainak gyönyörűségére, kik közül egyik vagy másik, akár minden tiz lépésnyi hegymászás után különben is édesörömest megállapodnék — midőn a fájdalomköltö tyúkszemek minden lépten-nyomon határozottan halkabb s óvatosb járásra kèsztik a legvadabb vadászszenvedélyt;