Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-03-10 / 7. szám

116 Ha indítványomat szerk. úr elfogadhatónak tartja, úgy e rovat megkezdésére a következő néhány kalandot küldi В. B. I. A medve mint paripa. Mintegy 25 évvel ezelőtt Bereghmegye északi vidékén a lengyel határ szomszédjában több nap tartó hajtóvadászatra gyűltek össze a megye szenvedélyes vadászai. Vadászaink tudni fogják, hogy azon vidék mindenféle nagy vadban bővelkedik még most is, mennyivel inkább tehát negyedszázaddal ezelőtt. — Különösen a medvék fogytak meg azóta, a lakosság nem kis örömére, kik igen sok kárt szenvedtek tengeri vetéseikben, — a maczkók egész készséggel jelenvén meg mint napszámosak a törésre s betakarításra minden napi dij nélkül. Ez okból az ottani nép aprajától kezdve koránsem fél úgy a bundás maczkóktól, mint félnének alföldi rokonaink, nem egyszer levén kénytelenek a medvéket kertjeikből is kikergetni. Ezen megszokás fejti meg e történetet. Az emiitett vadászat egy hajtásában egyéb vadak közt egy kinőtt medve is jött lövésre s több vadásztól lövést kapván, a hajtók felé csapott vissza. Sebei halálosak — de nem rögtön ölök valának, az erős állat a halállal birkozott s utolsó csepp véréig kisérlé a menekvést. Illy elvérzett állapotban vánszorgott a medve dühös mormogást hallatva a hajtók felé s elérvén azoknak sorát, egy fa oldalánál álló 12—13 évessuhancz mellett akart elsuhanni. A fiu nem habozott s látván a medve elvérzését, felugrott hátára s rövid de erős hajtóbotjával a meglepett medve fejét egymásután azon oldalról üté, mellyről az hozzá akart kapni, orosz nyelven „ha te, én is" értelmű szókat kiabálván. Igy mintegy 25—30 lépésnyire tartott e veszélyes lovaglás alias medvelgés, a midőn a maczkó kimerülten megszűnt élni. E jelenetnek többen lévén szemtanúi, a fiu bátorságaért jutalmat kapott, a botot pedig a történet leirásával együtt a megye levéltárába tették le. II. Őz-szarv mint puskavessző. Szintén Beregh megyében egy vadászat alkalmával, egy még most is élő vadász igen szük völgy nyilasánál foglalt állást, a liol is a hajtás messziről történvén, egy tőkén ülve elszundikált s még akkor divatozó most már azonban ritkán látható egycsövű öles hosszú fegyverét, csövével előre s kissé felfelé kezében tartá. — Történt, hogy egy a bájtoktól felriasztott őz ép ezen völgyszorosnak iramlott, menhelyet keresendő ; — vadászunk szundikálván mocczanást sem tett, melly a ványát elfogadva, az új rovatot ezennel megnyitjuk, ezt ama kijelente'ssel tesszük, hogy e rovatnak „"Vadász-adomák" czime már maga sem igenyel komoly értelmet minden bennfogíaltaknak ; — biztat továbbá ama reme'ny is, hogy e rovat új serkentésül fog szolgálni ama vadászemlékek, hagyományok, mythicus regék sat. beküldésére, minőkkel a német és az angol sportirodalom oUy gazdag s mellyek annak úgyszólván szépirodalmi részét képezik. Szerk