Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-02-28 / 6. szám

99 bői s küldenék el vele azon legjobb agarakat, mellyekkel tiszta tudomást szerezhetnének magoknak. Magam jelentem meg tehát messze földről, de a közel vidékből igen szép válogatott társaságot találtam. Tizenyolcz lovas kezdette meg az agarászatot, hat agár volt összevetve, mellyek közt a báró Podmaniczky Frigyes agarai mellett még a Dapsy Samué volna kiemelendő. De megvallom az egész agarászatot olly silánynak és érdektelenek találtam, hogy annak részleteibe bocsátkozni nem találom érdemesnek. Volt három nyúlfogás ; valódi agárász előtt azonban csak az első nyúl, melly elment, birt érdekkel. Azt hittem, hogy az agarászati est fogja kárpótolni hosszas fáradságos utamat, mert biszen nem az agárfutás, nem a nyúlfogás, de a baráti együttlét adja ennek valódi fűszerét s ki lenne úgy agarász, ha —• mint a lóversenyről elszaladnánk s csak ismét év múlva látnók egymást a páholyokban vagy zártszékeken ? Én legalább felényire sem becsülném e szép férfias időtöltést s az illy összejöveteleknek társadalmi szebb czélját is feltételezem, mit azonban itt hiába kerestem. Az én szives házi gazdám D. S. — mint magyar ember szokta — már a vadászat előestéjén minden megérkezett agarászt meghitt a faluból másnapra barátságos lakomára, hogy vadász szokáshoz képest vig poharak közt vitatkozzunk a nap eseményeiről s a napjainkban erre olly ritkán nyiló kedves alkalmat felhasználjuk. A szép vadászcsoport azonban sajnosan négyfelé szakadt s a szives meghívást el nem fogadva, mindenki a maga vendégeivel külön költötte el vadászebédjét.*) És most térjünk vissza a Török-Szentmiklóson történtekre. A megjelenési napon január 9-kén oly savanyú hideg szél fújt a lengyel határról, liogy minden nem vasúton indúlt agarász számot vetett magával, helyreüti-e a benne uralkodó szenvedély azon rézst, melyet farkasbundáján idő és moly okozott. A telivér vadász azonban nem szokott az idő viszontagságaival törődni s mint a lakadalmi magyar lovas legény, soha sem fázik meg. Én is neki indúltam tehát egy szabolcsi jó barátommal s a kijelölt fogadóba megérkezvén, nagy örömünkre itt kilencz messzevidéki agarásztársat találtunk. Száz huszonöt részvényes közül pedig — a két Szápáry grófot kivéve — csak hét jelent meg s ezek is vagy a városban vagy annak határán laknak. Minélfogva az idő pogányságának, vagy — mit inkább hiszek— a részvétlenségnek tulajdonítandó, hogy részvényesek mindössze csak tizenegyen voltunk, mert az emiitett idegenek mind csak vendégszerepet viseltek, bár agaraik futottak, sőt a dijat el is vitték. Minek fő oka az, hogy a társulat alakulásának két éve bár, mindamellett nem csak nyomott, de még irott rendszabályaink sincsenek s mindenkor csak tetszésünk szerint tettünk és határoztunk, a mint a többség akarta. Pedig egy társulatnak főkelléke az, hogy bizonyos meghatározott szabályokhoz képest járjon el. Nem sajnálom én Gyöngyöstül a dijat, mint az azon agarászat alkalmával legjobb agárnak méltán és igazságosan oda itélt nyereményt ; e nyerés azonban ama rendszabály ellen volt, melly hajdan csak a részvényes agarát engedé a billikomért küzdeni, mitől most a többség eltért. Gyöngyös tulajdonosa a kihívást elfogadta ugyan, de a helyszínét a maga fészkében Fehérmegyében kívánta kijelölni, hol szerinte a legjobb nyulak is csak 5—600 ölig szaladnak — s miután önmaga is bevallotta, bogy az agara épen nem kitartó, nem teszek fel róla annyit, mennyit ott a rosz tanyai nyulakon mutatott. Halász urat sem hiszem telivér agarásznak, miután az egész társaság kérésére sem volt arra bírható, hogy Pestmegyében — hol a kihívást igazságosan le lehetne futtatni — határidőt tiizzön #) Bocsánatot kérünk t. levelezőnktől, hogy nem közölhetjük becses levelének ezután következő re'szét, melly többé nem agarászati érdekek, hanem tisztán társadalmi- sőt egyéni differentiák bonczolásával foglalkozik. Ez messzebb terjedő s az olvasó közönség zömére nézve érdektelen polémiákra vezethetne, mellyektől lapjainknak különben is szük terét megóvni kötelességünk. Szerk.