Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-02-30 / 6. szám

őrködő kutya már maga alatt érezé mozogni a vidrát, nagyot ugrott s dühösen kezdé maga alatt a gazt harapni és kaparni. Szinte látszott az irány, mellyet a vidra a gaz alatt követett s majdnem ugyanazon perczben másik szomszédom lött a lékbe, de ez is hibázva. Végre, negyedórai ide s tova üldözés után, a kis szörnyeteg az én lékemből dugta ki fejét, nagyot fújván bajusza alól. Azon pillanatban üdvözlém öt fegyveremből s a lék rögtön vérvörösre lön festve. Csáki arczán most jelentkezett először egy kis kedv; nádmetszöjével a jég alatt kutatott s kis idő múlva egy nagy, rókányi vidrán gyönyörködtünk. Alig húzta ki, a kutyák isszonyú dühvel kezdték a vidrát tépni, szaggatni; én ütöttem őket. megakarván menteni keservesen szerzett zsákmányomat; Csáki azonban megnyugtatott, mondván: „Soli se tessék attól félni, hogy a kutya a vidra bőrének árthasson; tépheti azt egész napon át a legnagyobb juhászkutya, de csak egyetlen szőre szálát sem képes kitépni." — S valóban olly vastag a vidra bőr és mindamellett, hogy ritka lágy és finom szőre van, ez olly tömör, bogy a kutyák fogainak épen semmi nyoma sem látszott meg rajta. „Keress kutyám, keress!" mondá Csáki „itt még többnek is kell lenni" — s irae alig telt bele néhány perez, újra két, mindenütt egymás mellett haladó friss nyomra akadtunk. Ismét nagy hévvel követtük azt minden akadályon keresztül s a nyom ismét egy emelkedettebb — a vizböl szárazon kiálló ingoványszigetre vezetett. Ezt körüljárva s keresve a lékeket, legnagyobb sajnálattal vettük észre, hogy a viz az ingovány körül nincs befagyva s hogy onnan bajos leend a két vidrát kizavarni. Két ember nagy nehezen átlábolt a szigetre s ütötte piszkálta azt minden irányban. Csakhamar egy vonalban mozgást is vettünk észre a vizén, s minden szem és minden csö oda lön irányozva; a vidra azonban egyszer sem dugta ki fejét, hanem észrevétlenül jég alá bújt. Ekkor már az eső sürün szakadt s a már félig felolvadt kevés havat is nem sokára elenyésztette ; késő délután is volt már; siettünk tehát hazafelé, hová alkonyatkor érkeztünk. — Az ezután következett lakmározás élveit, jó meleg szobában, barátságos kandalló s rakott asztal mellett, nem említem. Vadásztársaim tudják, milly jól esik a „patkószeg" is, lia az ember egész nap talpon volt, fáradott és czélt ért. De térjünk a vidrára. Csupán a gyönge fagy volt oka, hogy legalább 5—6 darabot nem ejtettünk az nap. Csáki a mult télen egymaga kutyájával 20 darabot fogott, még pedig minden lőfegyver nélkül, nád-