Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-02-30 / 6. szám

83 sét féltette tőlünk. Vadásztársaimat alig tudtam visszatartani, liogy mogorva viselete ellen ki ne fakadjanak; én részemről természetesnek találtam, hogy ezen ember, ki úgyszólván mindennap a rengeteg nádasokat barangolja be egyedül s vidrák után leskelődik, olly közlékeny és sima sem lehet, mint az utolsó juhász Bandi is, ki mégis többedmagával jár a mezőn s ha maga van, legalább nyájával veszekszik. Csáki után négy tüskeszörű jelentéktelen korcskutya kullogott, mellynek faját bajos lett volna meghatározni; kisebb házi- és kopókutyának korcsai lehettek; annyi bizonyos, hogy sem a csákói sem a dengelegi sportsman illy vadászeb létezését nem gyanitá! Kópéinkat csakugyan hasztalan és csak bajnak hoztuk. Csáki nagyon haragudott, mert a kopó, úgymond, a vidrát és vadmacskát csak megzavarja s nyomát mégsem érzi. Ugy is lön; alig közelitők meg az első nádast, nyulat kezdtek hajtani, azután ismét rókát hajtottak; mi sem az egyikre, sem másikra nem ügyeltünk, hanem kópéinkat magukra hagyva, mentünk merre Csáki uram vezetett s a mint ő parancsolta. En mindenkép iparkodtam kegyeit megnyerni; hol bütykösömből, hol zacskómból kínálván meg ő vidraságát, melly kínálást ugyan kegyelmesen méltóztatott fogadni, de marczona tekintete nem lágyult. Csak midőn fegyvert s lőport Ígértem neki, akkor „somolygott" kissé félbajusza alá. Az idő lágy, a reggel ködös volt; a köd később szakadozni s a megelőző napon esett hó sajnálatunkra engedni kezdett. A dél már közelgett s mi még mindig eredmény nélkül jártuk a lápokat; a szürke bizonytalan láthatárig terjedő rengeteg nádasoknál egyebet nem látva, mellyeket ismét elláthatlan távolságra alig befagyott ingoványok, káka- és nádrengetegek, és ingovány-vadonok váltottak fel. Jelentékeny esemény gyanánt itt ott róka vagy farkas nyomaira akadtunk a nád közt; másutt nyúl-, vadmacska s igen sok vidranyomot vettünk észre. Titkos csodálkozásunkra azonban vezetőnk ez utóbbiak mellett el s tovább ment, azt adván okul, hogy a jég csekélysége miatt veszedelem nélkül nem mehetünk a vidra után; mit nekünk feltétlenül hinnünk kellett. Talán a négy órai, magában elég terhes, gyalogolás a jégen és zsombékokon, főkép pedig a sikertelenség hangolá le némileg kedélyünket; sokáig szótlanul követtük Csákit, Ezen lehangoltságnak volt eredménye az is, hogy jelen helyzetünkre gondolva, lankadni kezdtünk. Olly gyöngének s elhagyottnak érezé magát az ember e rengetegben, mellynek vége elérhetlennek látszott! A tehetlenség érzete szállotta meg lelkemet. Ha e