Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-12-20 / 35. szám

567 dékba. A sehönbrunni állatkertben magam is láttam őket, de nagyon sovány s elmecseveszett állapotban : a leirás s a festményekben lévő bölényhez legkisebbet sem látszottak hasonlítni. A festői testalkat, szilaj magatartás, a vadak rugékony mozdulata merőben hiányzottak bennük. Meglehet, mint állíták, a hosszú utazás elzártságát sínlették. Erdős szép hazámban régebben a bölényvadászat egyike volt a legszebb férfias kedvteléseknek. Mint a hagyomány beszéli, a lőfegyverekkel kevésbé ellátott nép inkább cselek, vermek utján ejté tőrbe s havasainkon az illy ásott mélyedéseket illy vermeknek akarja tartani. Ha lehetett a bajtókat úgy rendelte, bogy a bölényt az erdők tisztásaira szorítsák ki, hol az urak tüzes paripákon lándzsa, handzsár, szekereze s más kézi fegyverekkel körülvették, megtámadák. A bikánál sokkal szilajabb vadra tett illy vadászat a mi vadászataink legfestöibb jelenetére is árnyat vet. Spanyolország bikaviadalai csak kakasviadalok a bölényvadászat e jelenete mellett; reá gondolva, mindig sajnálom, hogy nem születtem egy századdal hamarább. Az utolsó bölény sirját minden vidék saját körében keresi, mindenik elregéli még, hol és miként ejtetett el ez erdélyi utolsó királyi állat. Részemről azon meggyőződésre jutottam, hogy az, 1762. oct. 8-án a borgói Pláj magaslaton lelte halálát. Boldogult ipam jelen volt e vadászaton^ mellyet édes atyja itt, mint Doboka vármegyei alispán tartott. Borgó vidéke, melly akkor a Bethlen grófok birtoka volt, Doboka megyéhez tartozott. Ipam 86-dik évében halálozott el s utolsó éveiben is szenvedélyes vadász volt. Vadászkalandjairól sokszor beszélgetett s ünnepe volt, ha a bölény vadászatról emlékezhetett. Szerinte ez utolsó, jól kitennett tehén volt s hozzávetőleg 10—12 esztendős lehetett, öt mázsát és 42 fontot nyomott. A jó öregen kívül két igen vén oláh embertől hallottam a bölényről. Századik esztendejüket közelíték mindketten s mint havasi lakosok testi erejüket s emlékezetük éberségét fogytig megtarták. Az egyik borgói Gorzsa Juon, híres vadász, kivel 1814-ben gyakran vadásztam a borgói havasokon. Hanyatló évei daczára, csak olly könnyen mászta a meredekbérczeket, mint magam, akkor még fiatal suhancz. Mint áliitá, négy bölény elejtésén volt jelen, mellyek pár vadászt meg is roncsoltak. Lelkesedve rajzolá, hogy mostani medve vadászataink, ha néha komolyabb színűek is, de azokhoz képest csupa gyermekjátékok. Mert most a vadász a medvére mindig támadó helyzetben marad, míg a bölénynyel való csata