Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-12-10 / 34. szám

559 jövő számban bővebben. Most még csak annyit, bogy az újszászi szorgalmas falka, ha az idő december derekáig kedvező marad, ez évi vadászatainak számát százra víendi fel. — A fóti eseményekről épen e perczben vesszük K. B. gróftól a következő érdekes levelet. A fóti rókakopók. Szerk. úr, — Több izbeni felszólításának, közölnék egyetmást a fóti idény élményeiről, nem tehettem eleget mindeddig, mert az igazat megvallva, az időjárás mostohasága, ama hosszan tartó száraz ősz s ezt rögtön követte fagy, a lehető legroszabb sportot nyujtá, ezt is csak elvétve, egyes napokon engedé gyakorolni s igy legfeljebb végtelen jeremiádokkal szolgálhattam volna, mire úgy hiszem nincs szükség, hogy még e lapokat is ellepjék, hisz mai nap amúgy is bőviben vagyunk az egymást érö, minden sportot már alapjában megrontó checkeknek. Vártam tehát, míg panaszos tollam e sorok olvasóját szebb tájakon s gyorsabb menettel vezetheti. A mult hó második felében beállott esőzés a talajt igen lágygyá tevé s eme nedves, egyre párolgó föld kitűnő vadbüzt s lanyha levegő mellett felette kellemes vadásznapokat nyujta, mellyeken a kopó s vadászló tényképességének, valamint a vadász szenvedélyének kielégítésére dús tér nyilt. Bejártuk a rákosi, megyeri, gödi s a többi nádasokat, a csomácli és csonkás erdőt, mindannyi rókagazdag rejtet, hol fáradságunk koszorúzta fogással, hol a nélkül, de mindenkor kielégítve tértünk haza. Nem akarván az egymást érö szebbnél szebb vadászatok teljes leírásával sok tért s időt igénybe venni, csak a főbb s érdekesb momentumoknál nmlatandok. Egyike a legmulattatóbb s tréfás jelenettel végződő vadászatoknak e hó másodikán volt; a róka e begyes, erdős vidéken, hosszas és sebes fel s le negyvenöt perczig tartó hajtás után az egy ujoncz kopó vezette falka által kiszorittatott a síkra, hol vesztét nem kerülhetvén el, egy ideiglenes rókalyukba bújt; de alig fogánk kiásásához, midőn már hatalmas farka kecsegtető tropbeaként pompázott elénk, jeléül annak, hogy ő kelme nem képes föld alatti útját folytatni, mert ez egyszer nadrágszár utczába tévedett. De minden erőködésünk daczára nem valánk képesek, a farok elpusztulása koczkáztatása nélkül róka uramat a lebújból kisegíteni. „Kétkopótide !" szólal meg ekkor a falkár, majd ki" — de nem végezbeté, mert már ekkor a távolabb álló falka az ostorász szavára mit sem hajtva, előrohan és engem s a falkárt, kik a corpus delicti felett tanácskozánk, elgázol s minden további tanácskozásunkat feleslegessé tették az által, hogy megszorúlt prédájukat legrövidebb úton éles fogaikkal vonszolták ki s igen késznek mutatkoztak azt fej s farkastól megemészteni, mire mindenki