Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-10-30 / 30. szám

494 érdekű olvasmányt nyújt. 168 lap, ára 40 pkr. A fordító jónak látta Gérard ujabb vadásztényeit e lapokból átvenni; mi viszont a ford, előszavából közöljük a következő — Gérard egyéniségére vonatkozó helyet : „Gérard már 1855-ben több mint 25 oroszlánt ölt meg. 1853 ban Párisban ünnepelt bőse volt minden körnek s ott vették rá baráti, liogy kalandjait, nevezetesb oroszlánvadászatait egyszerűen leírva, adja át a nyilvánosságnak. E könyvbeli előadásában nem nevezi az általa megölt oroszlánok számát, kalandjaiból is csak egy kettőt mond el, minden dicsekvő, nagyító frázis nélkül, a helyzet és eset tárgylagos hü festésére törekedve s inkább fölfedezéseit, tapasztalatait, használatos szabályait közli s eszerint nemcsak a szenvedélyes vadász, katona vagy psychologra, de a természetbarátra nézve ís tanulságos olvasmányt szolgáltat. „Ez alkalommal párisi lapok egy bizalmas párbeszédét közlék egyik jó barátjával, mellyben őszinte vallomást tesz azon érzésről, lelki állapotról, melly őt e veszélyes kalandokon elfogja. „Mindenkinek van hivatása kedves barátom — igy szóla Gérard — s az enyém az, hogy oroszlánra vadásszak, ámbár én nem vagyok ellensége, ellenkezőleg, én szeretem, csodálom az állatkirályt; s az ember csak bitorolja a nevet, hogy magát tartja annak. Ha ön látna egy oroszlánt, nem olly nyomorékot, mint minőt Európában mutogatnak, melly után még csak fogalma sem lehet arról, minő lehet, egy igazi, — ha ön egy valódi oroszlánt látna a szabadban, mellynek ordítása bárom órányira hallik ; ha látná ön közelítni nyugodtan és büszkén, hatalmas mozdulataival s ama kellemmel, melly a macskafajnak sajátja, ereje és ügyessége méltóságában ; ha látná ön bámulatát, midőn az embert megpillantja, az egyetlen lényt, melly öt bevárja és szemébe nézni mer; ha tanuja volna minden fajú állat rémületének, mellyek e korlátlan egyeduralkodó közelgésére reszketnek s nyöguek, nyöszörögnek, — akkor tudná ön, mi egy oroszlán. Meglehet őt ölni, de meggyőzni soha. Valahányszor egy oroszlányt elejtek, hozzálépek s látom elefántcsont fehér fogait, ében fekete körmeit s ama csupa erőből álló tagokat, mellyek öt képesitik egyszerre negyvenöt lépésnyire ugrani, összecsapom kezeimet s csaknem bűnbánat s önvádat érzek, kérdve magamtól : törpe ember, volt-e jogod ez óriást életétől megfosztani ? „Én — folytatá tovább — mint ön jól tudja, nyugodt, sőt szelid mérséklettel bírok. Rendszerint 60 — 70-et üt egy perez alatt Uterem, — amint azonban jön egy arab és mondja : „Gérard, itt és itt egy oroszlán van és az emberek várnak rád!" azonnal lázt kapok s nem gondolok egyébre, mint az oroszlánra, iiterem meggyorsul s nyolczvanat is ver egy perczben. Roszul alszom, minden pillanatban fölriadok álmomból s ez mindaddig tart, mig az oroszlánnal szemközt nem vagyok. Ekkor minden fölindulásomnak egyszerre vége van, — valamint az óra megáll, ha lóggójáboz érnek. A nyugodtság szükségének érzete és életem fentartásának ösztöne szivemre súlyosodik s lefogja dobogását. Ekkor a legmagasb gyönyör egy perczét élvezem. Ezt a gyönyört érzem én, mig az oroszlánra czélzok s én rögtön rá czélzok, amint meglátom. Ha tizenöt lépésre közelít, akkor el van veszve. Mióta bizalmasabb vagyok iránta, néha egy-egy lőalkalmat el is szalasztók, hogy élvezetemet megújítsam. Végre megnyomom a ravaszt s meg vagyok mentve, ha az oroszlán körmeit