Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-10-10 / 28. szám

459 A tiszavidéki közös ménes és lótenyésztési egyesület tervezete. Az egyesület czélja. A lótenyésztést leginkább nehezíti azon nagy költség, melly a ménlovak be­szerzésére szükséges, és azon körülmény, hogy habár a tenyésztő kitelelheti kanczáit vagy csikóit, nyáron át nem tud velők mit csinálni, mert azokat vagy istállóban kell tartani, a mi a csikó kifejlődésére káros, vagy szabadon kell őket bocsátani és ak­kor a néhány ló mellé nem lévén érdemes pásztort fogadni, ezek a határt kényök kedvök szerint bejárják és mind gazdájoknak, mind a szomszéd földön nagy kárt okoznak. Az pedig, hogy lovainkat korlátokkal elzárt, vetett legelőkön neveljük, vidékünkön azért nem vihető ki, mert ez sem lófajunk, sem viszonyaink és éghajla­tunkhoz nem alkalmazható nevelési mód Ezen okoknál fogva a közös ménes olly formán alakítandó, hogy az ebez szük­séges ménlovak közös költségen vétessenek és tartassanak; a társulat béreljen a ménes számára egy közös legelöt; fogadjon egy közös ménesmestert vagy állator­vost ; és egy számadó csikóst; télen át pedig kiki lovait tetszése szerint otthon tartaná. E társulatnak nem az volna czélja, hogy legnemesebb lovakat neveljen, főleg pedig azért nem, mert az a mi viszonyainkhoz képest nagyon költséges; — hanem föczélja volna az egyesületnek : erős munkára is használható és főleg további te­nyésztésre alkalmas lovakat nevelni. — Ezen okból kiindulva, a társulatnak minde­nek előtt egy erős termetű ménlóra kell szert tenni , minthogy pedig vannak az or­szágban erős alkatású magyarvérü lovak, ezek pedig a mi vidékünk lovai párosítá­sára legbiztosabbak, az egyik ménnek erős alkatású magyar lónak kell lenni. De mivel vannak már a vidéken nemesebb vérű kanczák is, mellyeket, hogy e részben is a nevelés visszafelé ne menjen, okszerűn ismét csak telivér lóval lehet párosítani, a társulatnak még egy telivér mént is kellene beszerezni, mellynél azonban szintén főkellék az erős testalkat legyen. Ezen társulatnak még főczélja volna : egy oly faj lovat állapítani meg, mely­nek vértisztaságát ki lehetne mutatni és melynek ivadékaiból lovainknak hazai faja emeltessék; — e végre az egyesületnek a pénztár állapota szerint lassankint néhány kanczát kellene beszerezni, mellyek a vidéknek tökeménesül szolgáljanak és melyek után hazai fajunk emelésére alkalmas ménlovak neveltessenek. — Ezeknek is, a mennyire azt ki lehet mutatni, szintén keverék nélküli magyar kanczáknak kellene lenni és ezeknél is főleg az erős testalkatra és munkaképességre kellene nézni. Ezen tökeménes felállítása, mellynek körülbelül 10 kanczábul kellene állani, annyival is inkább kivihető, mert a társulatnak meg lévén közös legelője, személy­zete és istállója, ezen lovak nevelése igen csekélybe kerülne és a társaság jövedelme ez által is szaporodnék. Azon két ménló azonban, melly a társulat költségén vétetik, nem lévén elégsé-

Next

/
Thumbnails
Contents