Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-10-10 / 28. szám

450 Iában nagyon igaz mondat az, hogy „mens sana in corpore sano" — a test egészségét, épségét, erejét pedig semmi sem mozdítja úgy elö, mint az, mit az angol „out doors sport

u-nak, négy falon kívüli mulatságnak nevez. Ezért nem tartom én a sport többi nemét is haszontalanságnak, söt terjesztését édes hazánkban a kor egy kiáltó szükségének vallom. Tagadhatlan, hogy a nemzedék egyre satnyái és gyöngül — s ba nem is megyünk vissza a korra, midőn „más magyar kar mennyköve villogott Attila véres csatáiban," de ha csak a pár század előtti kor nevelési rendszerét, szokásait *) és mindennapi életét tekintjük, látni fogjuk az okot, a mellvért „aetas pareutum pejor avis túlit nos nequiores" minden bizonnyal „daturos progenium vitiosiorem", ha egyik végletből a másikba esve, a nem rég megkezdett nevelési rendszer irányába hanyatthomlok rohanunk. Nem rég még minden ember táblabírónak, (tisztelet becsület e név emlékének) prókátornak, latajnernek nevelte gyermekét, ma ellenben mindenki Brotstudiumra taníttatja s reálba, polytechnikumba küldi. Nem mintha ez irányt, kivált a jelen korviszonyok közt helyesnek nem tartanám, de attól félek, bogy a sok évi tanulmány közt elhanyagolt testi erő és épség rovására fog képződni a szellem; attól félek, bogy technical készűltségü élelmes embereink száma megszaporodik, de az izmos vállú, piros arczú, edzett alkatú fiak száma fogyni fog; hogy a növekedő ivadék a gépet összeállítani és mozgásba hozni képes — de a lovat megülni képtelen leend; hogy lesznek gyáraink s e gyárakban jó ekevasak és kardok készűlendnek, de nem lesz erős és ügyes kar e kard forgatására s az ekevas mé*) Álljon itt például gróf Bethlen Miklósnak, Erdély egykori híres kanczellárjának s az akkori európai diplomaták egy jelesbikének, Szalay László kiadta önéletírásából a kővetkező hely : „Nevetség, hijábavalóság és játékra, mint akármelly gyermek és ifjú felettébb hajlandó, sőt vásott és a játékban telhetetlen, fáradhatatlan volt az én gyermekségem és felserdült ifjúságom; de nem vesztegülő, mint a koezka, kártya, szák micsoda ; hanem a testnek ingatagságával való játékban gyönyörködtem, mint a lapta, forgattya, parittya, teke, kézzel való hajigálás, vitéz játék, versfutás, küzdés, ugrás, nyíllal való lövöldözés, madarászás etc. Mikor osztán nagyobbat nővén, lóra, puskára, kutyára kaptam ; lövöldözés bosszú puskával, pistollyal; nyargalódzás, futtatás, tőke-, árok-, üreshordó ugratás; vadászat, magam kezeivel való rákászás, halászás etc. voltak igen a mulatságaim. Alkalmas puskás voltam ifjantan is, minthogy abban az időben a srét és puska igen ritka volt Erdélyben, mind egyes golyóbissal lövöldöztünk; majd harmineznégy vagy több esztendős koromban kezdettem srétes puskával állani az erdőben és egy stuez vagy tersenyi puskám is volt mellette gyakrabban, nem is igen hibáztam 60 esztendős koromig."