Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-09-10 / 25. szám

406 Európát be akarta utazui s az angol és franczia udvarok pártfogására hivatkozva, sikerült is neki a belga, porosz s más fejedelmek engedelmét kinyerni, hogy Európa közép és keleti államaiban is felléphessen titkával s ennek eladandó közlésével. Ezalatt azonban e titkot kiméletlenül kezdték feszegetni a nyilvánosság angol közegei. Némellyek a ló orrába lehellés által, mások chloroform útján, mások ismét a ló lábáról levett békavar porának rőteny- és köményolajjal elegyítésével és alkalmazásával vélték Rarey titkát megfejthetni. De ö mindezekre bölcsen mosolygott s biztosítá a nagy közönséget, hogy ő semmi belső szert nem használ s delejezéssel sem hat. Azután szemére hányták, hogy jogtalanul vallja magát a titok felfedezőjének, miután a vad lovak fékezését Angliában már rég ismerik, sőt tettleg is gyakorolják többen, mint például a „yorkshirei gazda", az irlandi Whisperer, Telfer, Darby s mások. Rarey ezeket it kicsinylőleg mosolyogta meg s a nagy közönség még mindig hitt neki, mert hiszen azok nem csináltak titkot a dologból s olcsón adták tanukat. Voltak azonban, kik kételkedni kezdtek Rarey modorának újdonságában és hasznosságában, kivált midőn Astley mülovarkörének igazgatója nyilvánosan 100 gu. fogadásra hívta fel őt, állítván, hogy ő R. modorát jól ismeri s már sok év óta gyakorolja — Rarey pedig a fogadásra nem vállalkozott. Az eként megingatott bizalmat még jobban aláásta Mr Darby határozott hangú nyilatkozata, mellyel kijelenté, hogy Rarey titka nem egyéb azon számtalan év óta ismert s a nyilatkozó Darby álíai is használt modornál, miszerint a ló bal előlába felköttetvén, a csak három lábon álló kifárad, söt a hurokra kötött jobb élőláb megrántásával lefeküdni is kényszerül s igy a legszilajabb is magával tenni bármit enged és megszelídül — de csak rövid időre, mert aztán ismét megvadúl, minélfogva e modor se nem új, se nem tartós hasznú, se pedig fiatal csikók betanításánál és idomításánál nem alkalmazható. Rarey erre is hallgatott, de talán némi gyanúperrel élve, jónak látta a több fejedelemtől nyert engedelmet igénybe venni s continensi körútját siettetni. Ezen időre esik nálunk tett lépése is, mellynek sikeréről azonban már e lapok 18-ik számában közlött jelentésében is kételkedtünk, a mint liogy egyetlen aláiró sem jelentkezett, annál kevésbbé, mert a rögtön erre következett esemény Rarey fogását végkép leleplezte. Történt t. i. hogy — épen midőn Rarey Párisban mulatna — Routledge londoni kiadó egy kis röpiratot bocsátott 6 pencért áruba, mellyet szerzője Rarey három év előtt irt s nyomtatásban e czím alatt osztogatott: „The modern art of taming wild horses" "Szilaj lovak szeliditésének új módja." — E röpirat megjelenése a Rarey elleni indignátiót Angliaszerte tetőfokra emelte. Rarey tehát már három év előtt 6 nyomorú pencért árulta azt, miért most Angliában 10 guineát és 10 shillinget (105 pftot) követel; titoknak mondá azt, mit nyomtatva rég átadott a nyilvánosságnak s 500 guinea bírságot kötött ki a titok megőrzésére 1 ez a szemtelenség non plus ultrája, mondá a rászedett John Bull. Rarey nem tagadta, hogy e könyvet ő irta, megjegyzé azonban, hogy csak azoknak osztá ki, kiket elébb már titkába avatott; a röpirat egyébiránt tökéletlen és senki sem okúihat belőle úgy, mint egy órai személyes és gyakorlati leczkéböl. Különben pedig ő felold mindenkit a titoktartás kötelezettségétől sat. E nyilatkozatot Rarey július elején a „Times"-ban közzétevén, sietve elpusztúlt Londonból s már Amerikában csörgette angol és franezia aranyait, midőn az angol lapok élezés gúnyversekkel búcsúztak a szives oktatótól. Rarey könyvének magyar fordítása nálunk is megjelent Ráth Mór csinos kiadásában, a boritéklapon „Rarey lószeliditési titka" sa czímlapon: „A lószelidités legújabb módja" czimet viselve. A 61 lap ára 48 pkr. s ezt a Rarey követelte 105