Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-08-20 / 23. szám

367 csai, mind halvány rémekként enyésztek el s én a legközelebbi napalkonyat után jó szerencsét és szívhódító zsákmányt keresni indultam egy baromfiudvar rejtett kincsei felé. Alig kezdém meg a jázoni utat. a felém lebbenő éji szellő ismert családi szagot hozott orromba s ama megdöbbentő sejtelemre vitt, hogy a róka, mellynek nyomát elvitázliatlanúl érezém, talán épen vetélytársaim egyike, talán hasonló járatban van s megelőzött a pályadij elnyerésében Megkettőztetém lépteimet s mindenütt megelőzöm nyomán haladva , nem sokára új és kellemesebb illat öté meg szagérzékemet. Zsir, fokhagyma és búspárolgás elegyéke volt ez, még pedig olly csábítóan kedves vonzerőt leliellö, hogy az ínyénczi hajlam pillanatra legyőzte bennem a lovagi vállalat végczélját — s valóban nem tudom mi történik, ha a meglepetés, mellyben nem sokára részesültem, le nem hűti étlázamat. . . . A sötét éjben kalauzul leginkább csak orrom szolgált s én ezt követve mindinkább meggyőződtem, liogy a koncz elnyeréseért egy engem megelőzött vetélytárssal kelleiul megküzdenem. Jól érzém a családi parfümét, csupán az volt előttem megfogliatlan, liogy lépteinek vagy talán már falatozásának legkisebb neszét sem hallom, holott néma csend honolt körültem, mellybe legfölebb tücsök- és szöcske hangverseny vegyült, nem számítva a még távoli falu komondorainak nyugtalankodását. Meglehetősen elszántan, de azért ovatosan haladva, az éj homályából egyszerre egy még sötétebb pont körvonalait pillantom meg, honnan a kettős szag — sültillat és vadbüz — erősen leng felém. Még egy lépés — s már jól kivehetem róka felebarátomat, ki mozdulatlan helyzetben lapúl a feltalált mannához. Pár perczig, vészt sejtve, magam is összelapúlok. de az éj halotti nyugalma visszaadja önbizalmamat, csúszva közeledem a keresett jázoni aranygyapjúlioz és vetélytársamhoz s ez utóbbinak mozdulatlanságát abban találom megfejtve, hogy ő már nem tartozik az élők sorába. Második felfedezésem az, liogy egy pokoli gép, vulgo kelepcze, áll előttem, mellynek liármas vasfoga olly erővel csattant le mohó fajrokonom nyakára, liogy ezt átfúrva s halántékát leszegezve, azon pillanatban végezte ki, midőn elüfogaival a pompás ürüezombot — mert a csalétek gyönyörűen sült ürüczomb volt — akarta elrántani. „Alas, poor Yorick! gondolám, te is ebédnél vagy, csakhogy ezúttal majd téged ebédelnek fel. 23*