Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858
1858-07-30 / 21. szám
346 Ugy ez elsőnek- is hat faja, inelyt nemzett, Nem vólt dicséretes és tsak rémonda lett Mintha meg-utálta volna illy magzattyát, Vagy érezte volna cbböl gyalázatíját E vén vitéz, a más esztendőben jobban Forgódott, s azután mindég hasznosabban : így bánik a vén fa, a mennyit vénhedik Mind szebb gyümölcsei és jobbal kedveskedik : így Barbarino is aggott vénségire Minden Csitkót nemzett a grófnak kedvire : Mig ezer nyolez százban a köhögős vénség Elérte, s lenyomta a nagy erőtlenség, Magát nem birhatta, tereh volt élete, S egy vitéz puska szó annak véget vete: Szépen el-temettük, meg-is érdemiette, Mert talpára a Gróf Ménessit ő tette ; Tizen-egy rémonda, tizen-bárom Mén-ló, És tizen nyóltz Kancza mind Ménesre való. E vólt az a haszon, melyet a Grófnak tett, Nem mondhattya senki, bogy jól nem fizetett : Minden fajait én el nem számlálhatom, Azok virtussait ide nem Írhatom, E részben tanuld-meg Horácz pennájától : „Hogy alma nem esik meszsze a fájától." Adott fajt sok Hazabéli Uraságnak, Magyar, Olasz, Német, és Lengyel Országnak, S Mező Hegyesre-is az apja helyibe Hol a Ménes volt e fajtának szükibe! De leg-jobb fiának ittlion kell maradni, Annak árrát senki nem tudná meg-adni : S noha egy szürke mag Ló az ö fajából Nem maradhat-ki a Gróf istállójából; Unokáji-is már sokan szaporodtak : Tizen hat kárba ment : húszan el-adódtak, Negyven nyolezan élnek : s igy hatvan négy már ma A grófnál csitkói s unokái száma Ritka szerentsés Ló! emlékezetire E verseket irom temető kövire : E sirban árnyékos fáktól bé-fedetve, Barbarino Ménló nyugszik el-temetve; Égy Ménest épite, sok hasznost csinála, Mig ezer-nyolez-százban világtól meg-vála :
