Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-07-30 / 21. szám

338 „Gyalázat, árulás!" mondá képéből kikelve — „két rejtekét eltorlaszolva, egy elállva van; nem marad egyéb bátra, mint az utolsó legtitkosabb út, melly az én katlantermemböl visz a szabadba De itt elébb a falat kell legalább féllábnyira áttörni, átharapni, liogy a közlekedési út helyre legyen állítva s még akkor is kérdés, nincs-e a külső nyílás szintén elállva?" Már ekkor javában folyt a harcz anyám és egy borzeb közt, melly a főfolyosóra találva, ennek szorosán hatolt le az első előszoba felé. Anyám ezt vitézül védte; a liarczolók szemei villámokat szórtak, csattogott a fog, a czivakodás hangjai borzasztóan vegyültek össze a fájdalom egyes felsivításával, mert vér is folyt már — s anyám a betolakodó borzebnek épen lefityegő felső ajkát harapta át, midőn apám a külső fellegvár feladását s azt rendelé, hogy villámgyorsan a katlanterembe futván le, annak szorosa legyen védendő addig, mig ö a falon a menekvési útba vezető nyílást harap. A levonulás megtörtént, a katlanterem szorosánál ismét megújult a borzasztó harcz s anyám itt újra kivívta az egri nevet hősies viseletével. Apám ez alatt, a falat kaparta, harapta, ontotta, de a borzebek is illy módon dolgoztak anyámmal szemközt s ö már már veszve hitt mindnyájunkat, midőn egy véletlen — épen ellenségeink működése, jött segélyünkre. Ugyan is a katlanterem e védelmekor fejünk fölött a földből, melly a külső dübörgéstől szinte beszakadni készült, egyszerre két begyes vaseszköz bocsátkozott le. Apám, ki az emberek praktikáját jól ismerte, később mondá, liogy ezek földfúrók voltak, mellyeket ellenségeink felülről útkészítőül fúrtak le azon lapos széles fúró számára, melly ezek után nem sokára lehatolva, jó kiszámítással épen a katlanterembe vezető szoros elé nyomóit s ezt eme kijárásától végkép elvágta. Ez a borzebek támadási útját is elzárta ugyan, mi azonban foglyok maradtunk- s a felülről leásó emberek zsákjába kerültünk volna, ha apám még jókor át nem töri a kérdéses falat s meg nem nyitja a menekvés útját .... Ki ezen s gyorsan a mint csak lehet! volt ekkor a jelszó. Apám sietésre unszolt s kifelé tuszkolt minket fiatalokat. Dobogó szívvel értünk a külső nyíláshoz, melly egy odvas fa aljában ellenségeinktől észrevétlen maradt. Ezeknek zaja azonban még közel hangzott hozzánk s bár sürü bozót fedett el előlük, de biztosságban csak akkor érezhettük magunkat \ia pár mértföld választ el gyilkos szereiktől.