Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-07-10 / 19. szám

310 a hol megtörténvén az indulás, átalános a feszültség. „Ez nyer, amaz nyer, ni ni a pej, ni a sárga, már mindjárt elmarad az első, vége neki, nem mondtam ? megint előrenyomult —• — " S ez így tart, feszült figyelemmel kisérve, végig. Az öltözékek folytonos vita tárgya, a kék sapkás ezé, — dehogy azé, — az a sárga sapkás ezé, az meg a fekete sapkás, meg ez, meg amaz; elég az hozzá, hogy maga a futás feszülten s ingerült lázas állapotban tartja a nézőt, míg a csengetyü megzendül s a feszített futás rohammá változik. A futás bevégezve van. A nyerő száma az állványon hagyatik, a vesztesek lebontatnak, a lovak lovasaikkal együtt visszaléptetnek s a győztes a többivel elegyen sétálgat az izzasztó istáló felé, tetszés szerinti rendben és sokszor megtörtént, hogy egészen más lovat dicsértek, bámultak győztesül, mint a mellyik a pályadijat elnyeré. Itt van igen kevés látványosság, igen kevés formalitás tartva, ligy hogy egészen prózai, tizéri szellemet nyer a tér, míg új futás nem érkezik. — Váljon Angliában is igy történik-e ez; ott is olly kevés formaságokkal megy e végbe a dolog ? Nem volt szerencsénk Angolhonban látni futást, de azon szokás, hogy ott pro et contra roppant fogadások történnek a nézők között is, ellenkezőt gyanittat! Véleményünk szerint a győztes lónak a közönség előtt való elvezettetése vagy megállitása, vagy egy kis emelkedettebb helynek egyengetése, mellyre felvezettessék a győztes, egy egy győzelmi jelvény, melly a nyertes megismertetése véget^ reá azon perczben midőn visszatér, illesztessék, mintegy költészeti fényt kölcsönözne az eljárásnak s közelebb hozná azon hajdani olimpusi játékok dicséhez, mellyet tizéri hajlamú századunk olly kevéssé ismer, ámbár iránta való hajlama még most is félreismerhetlenül él benne — s ha nem léteznék, felébreszteni volna kívánatos. Olly intézkedéseket tegyenek tehát a versenyegylet intéző tagjai, hogy ezen költészi érzelemnek lelkesitöbb kitüntetés által mentül több táp nyujtassék, mi olly annyira elanyagiasodott időnkben, bizon felettébb idöszerinti dolog is volna. Ez volt az egyik, mire nézve felszólalni kívántunk; következik a másik, „az eredetiség hiánya." Nem látjuk át, miért ne lehetnének lóversenyeink eredetiebbek, miért ne lehetnének nemzeti sajátságaink tükre, akkor, midőn épen ezen téren birunk minden európai nemzetektől elvált eredeti önállót fölmutatni, mi által versenyeink érdekben nyernének s már sajátságaik által azon polczra emelkednének, miszerint magok a külsőségek is, jellemzetes, clkülönző eredeti sajátságuk által olly fényt kölcsönöznének versenyeinknek a külföld előtt,hogy maga versenyeink kiállítása méltán magára vonná a külföld figyelmét és érdekeltségét. Ugyanis miért ne lehetnének a futási öltönyök magyar szabásuak, eredetiek ! ? — A jockey öltözék igen hasonlatos lényegében a magyar nadrág és kis dolmányhoz, mellyhez ha az úgynevezett „Kappenstifli" helyett magyar szabású szines bőrből készült sarkantyús csizma járúlna, bizon épen olly könnyű és viselhető öltözék lenne és ép olly czélszerü, mint az angol köntös, melly ellen egyébiránt semmi egyéb kifogásunk mint az, hogy nem magyar. 3) A pesti gyepen, a belföldieken átaIában feltétlenül behozható volna a magyar urak futárjaira nézve ; külföldinek azonban tetszésére bízatnék az eddigi viselet, melly egyébiránt elismerjük, hogy