Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-07-10 / 19. szám

303 ben itt ott apró fekete pontok mozognak s kisebb nagyobb foltokban ereszkednek föl s alá. A vízibikának mély tompa bömbölése szakadozott ütemekben már egész hozzánk elhallik. A roppant nádasok már előttünk fakúlnak vagy zöldelnek; felettök a sok apró fekete pont megannyi föl s alá repkedő vízivaddá változik. Körözetünk szemlátomást élénkül, a vadludak liosszu sorvonalát s a vadruczák rendetlenebb foltjait már tisztán kivehetjük, de még nagyon messze vannak hozzánk. Mindamellett a szélkiáltó szalonka már ekkora távolságra is, valamelly látatlan porondról észrevett bennünket s mértföldekre elhallszó dallamos füttyentésével vigyázatra inti társait, kik neki tüstént felelnek. Már most nem vagyunk egyedül, a rét szárnyas lakóinak mozgását már szinte érezzük magunk körül; a halászmadár, csüllö és sirály rekedt sikítása már egész közelről hangzik; itt vagyunk a rét szélén, a „Középháton," holRohodi és társai levett kalappal s „Isten hozta"val fogadnak Mindegyikünk egy-egy lélekvesztőre ül; a pákásznesztelenül csúsztatja csónakját a gazzal benőtt tóra s fennállva egyetlen ágas rúdjával olly ügyesen kormányozza a kis vízmozdonyt, liogy épen semmi veszélytől nem kell tartanunk. Le kell azonban ülnünk a gyékény csomóra, a sajka kellő derekába s nyugodtan viselnünk magunkat, nehogy fölbillenj iink s porunk, lőfegyverünk magunkkal együtt megázzék. Útközben is tehetünk néhány jó lövést, ha vigyázunk. A porond szigetnél a pákászkunylió irányában kikötünk, holminkat s az eleséget, mit magunkkal hoztunk, számba vesszük s elrendezzük, mert az éjt e nádkunylióbantölteudjük, melly belül elég tágas ugyan, de mellybe nemcsak kétrét görnyedve kell bemennünk, hanem alacsonysága s a füst miatt egyenest bennállani sem lehet. A kunyhó előtt liosszu rúdon két vadlúd csüng, mitRoliodima hajnalban lőtt. Mi is tüstént indulni akaránk, de Roliodí azt tanácsolja? hogy ne menjünk már sehova, az idő úgymond, hosszabb kirándulásra már kevés, majd lia beáll az est, elmehetünk a porond legtulsó szélére mindenütt szárazon, liová a vadliba s vadrucza húzni szokott s hol csak olly jó a les mindenre, mint bárhol másutt, E tanácsban megnyugszunk, mert hisz ö tudja legjobban, mit és hogyan kell tennünk, ö nem irigyli tőlünk a vadat, söt azon van, liogy minél többet lőhessünk, mert hisz annyi van, hogy Magyarországnak minden vadásza se tudná kipusztítani! Addig tehát, mig beáll az alkony s nekünk lesre kell indúlnunk, rendezzük el tanyánkat s nyugvóhelyünket; gazdánk a legpuhább réti haraszt sgyékénybeles avar19*